-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Kirándulások, játékok és zöld programok a könyvtárakkal
A Nagy Könyvtári Beavatás jegyében zajlanak október 3-9. között az Országos Könyvtári Napok. A változatos kínálatban pszichológiai előadások, zöld programok, kiállítások, kirándulás és a legkülönfélébb jóga vagy thai chi bemutató is helyet kapott a hagyományos események mellett.
2016.09.29. 09:06 |
A Nagy Könyvtári Beavatás jegyében zajlanak október 3-9. között az Országos Könyvtári Napok. A változatos kínálatban pszichológiai előadások, zöld programok, kiállítások, kirándulás és a legkülönfélébb jóga vagy thai chi bemutató is helyet kapott a hagyományos események mellett.
A könyvtárak kiemelkedő őszi rendezvényei a Nagy Könyvtári Beavatás jegyében zajlanak: azzal a céllal szerveznek programokat, hogy a középpontba állítsák azokat a mindenki számára hozzáférhető lehetőségeket, amelyek az tájékozódáshoz, ismeretszerzéshez, kulturált közösségi együttléthez nyújtanak segítséget. A témakörök változatossága szinte minden korosztályt megszólít: a zöld könyvtár napja, a nagy könyvválasztó nap, a Legyél te is Kölyökolvasó! irodalmi játék, a könyvtári legek napja és a Könyves Vasárnap ígéretes és színvonalas kikapcsolódást ígérnek.
Az Országos Könyvtári Napok programsorozat székesfehérvári eseményei már október 1-jén, szombaton kezdődnek: a Tolnai utcai Tagkönyvtárban Cs. Nagy Ágnesnek nyílik kiállítása Székesfehérvár fotós szemmel címmel. Lesz "Magyar Vadak" pop art tárlat a Csók István Képtárban, a Széna téren Kések és borotvák, Flaschner Kálmán műremekei várják a látogatókat, Az elmúlt 60 év emlékei a helyismeretben címmel a Központi Könyvtárban lesz kiállítás.
Több témában is tartanak pszichológiai előadást, például a gyermekkori agresszióról, a konfliktuskezelésről, vagy a változás problémáiról. Ökosarok is működik majd a Gaja Környezetvédő Egyesület közreműködésével, de foglalkoznak például a kiskedvencek gyógykezelésével, vagy a zöld háztartással is. Az egészség és a mozgás népszerűsítését szolgálja a Kattanj a futásra! Fotelből a maratonig és még tovább című előadás egy ultrafutó prezentálásban vagy az interaktív thai chi bemutató, és akik kedvet éreznek egy jótékony lazuláshoz, jógafoglalkozást is találnak a programkínálatban. Amikor le lehet tenni a könyvet, akkor pedig jöhet egy kirándulás például a Károlyi-kastélyba vagy egy kulturális-gasztronómiai kerékpártúra a Velencei-tó körül. A francia kávézó és a sanzonest hangulatos elfoglaltságot ígér, a gyerekeknek meseolvasó versenyt és nyomozós játékot is hirdetnek.