Ahogy közeledik az egyetemi felvételi határidő, úgy szaporodnak a felsőoktatással kapcsolatos események, jövő héten mind a két fehérvári intézmény nyílt nappal várja a leendő hallgatókat. Január 15-én az Óbudai Egyetem, 19-én a Kodolányi János Egyetem székesfehérvári képzéseit ismerhetik meg az érdeklődők.
Több mint 150 kiállító részvételével csütörtökön kezdődik a legnagyobb hazai felsőoktatási seregszemle, a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. A minden évben mintegy 50 ezer, pályaválasztás előtt álló fiatalt vonzó eseményen hazai és külhoni felsőoktatási intézmények, valamint szakképző intézmények és munkáltatók is bemutatkoznak.
Január 19-én 10 órától nyílt napot tart a Kodolányi János Egyetem Székesfehérváron, a Rákóczi utca 25. szám alatti székhelyén. Aznap 17 órától online fogadóóra is lesz, a részvételhez regisztrációs űrlapot kell kitölteni.
Oktatási, tudományos és kutatási területeken működik együtt mostantól a Szent István Király Múzeum, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, valamint a Kodolányi János Egyetem. Az erről szóló megállapodást a Romkert '85 konferencia keretében a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látgatóközpontban írták alá a felek.
Félezer államilag finanszírozott férőhelyre jelentkezhetnek a 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásban résztvevők alap- és mesterszakokon a Kodolányi János Egyetemen. Az intézmény három helyszínen: Székesfehérváron, Budapesten az új campuson és Orosházán várja a jelentkezőket, különböző szakjain nappali és levelező képzési formában.
A Városháza Dísztermében rendezett ünnepség keretében adták át az Alba Regia tanulmányi ösztöndíjakat. Ebben a tanulmányi félévben összesen 63 középiskolás és egyetemista fiatal tanulmányait támogatja Székesfehérvár Önkormányzata. A tehetséges és szorgalmas fiatalok teljesítményét dr. Cser-Palkovics András polgármester méltatta a hétfői eseményen.
Történettudományi, zöld energiával és a mesterséges intelligencia előretörésével foglalkozó témák is szerepeltek a Kodolányi János Egyetem Tudományos diákköri konferenciáján, pénteken. Az egyetem kilnec hallgatója prezentált a konferencián, közülük többen az Országos Diákköri Konferenciáig is eljuthatnak kutatási témáikkal.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság és a Kodolányi János Egyetem. A MOB szeptember végén mutatta be Kettőskarrier-programját, amelynek küldetése, hogy a sportolóknak segítsen céljaik elérésében – legyen szó fizikai vagy mentális segítségről –, illetve segítsen abban, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás, illetve a sport és a munka között.
Online nyílt napra várja az érdeklődőket 2023. december 8-án, pénteken 17 órától a Kodolányi János Egyetem. A 2024-es felvételi eljárás során alap- és mesterképzésekre, valamint szakirányú továbbképzésekre jelentkezhetnek majd nappali, levelező és távoktatás formában.
Különleges élményben lesz része mindazoknak, akik ellátogatnak 2023. december 1-jén Birta Miklós szerzői estjének ősbemutatójára a Titkok Háza Tudományos Élményközpontba, Székesfehérváron. A Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének mestertanára a Budapest Jazz Orchestrával közösen mutatja be új zenei albumát a közönségnek.