-
Ima a békéért
Ferenc pápa október 7-re böjti és imanapot hirdetett a békéért. Csatlakozva a Szentatya felhívásához Spányi Antal megyés püspök hétfőn este a 18 órakor kezdődő szentmisére a Székesegyházba majd az azt követő közös imádságra a főtérre hívja a város papjait, közéleti vezetőit és híveit. A Belváros szívében az Országalma körül elhelyezik a béke gyertyáit.
2024.10.04. -
Irodalom határokon túl
Október 5-én és 6-án, szombaton és vasárnap immár 25. alkalommal rendezi meg a Határon Túli Magyar Irodalom Napjait a Vörösmarty Társaság. Szó lesz többek között Erdély múltjáról, a moldvai csángómagyar irodalomról, Kárpátalja költészetéről, illetve az elmúlt negyed századot is összegzik a résztvevők.
2024.10.04. -
A zene világnapja
Az Alba Regia Sportcsarnok adott otthont a Zene Világnapjának. Az ünnepen átadták a Fricsay Richárd zenei-díjat.
2024.10.04. -
Egy képen sem voltál rajta
Ne féljünk segítséget kérni, merjünk beszélni róla! Erre biztat mindenkit Kilián Sanna, legújabb könyvében. Az Egy képen sem voltál rajta című kötet egy fiatal lány életén keresztül mutatja be a nemi erőszak lelki következményeit.
2024.10.04.
Költőnk és kora - verseny József Attila munkásságáról középiskolásoknak
„Költőnk és kora” címmel rendeznek ismét irodalmi vetélkedőt József Attila munkásságáról Fejér megyei középiskolások számára. Az évtizedes hagyományokra visszatekintő, háromfordulós versenyre február 20. és március 2. között lehet jelentkezni. A legkiválóbbakat értékes könyvvásárlási utalvánnyal jutalmazzák.
2012.02.07. 10:56 |
„Költőnk és kora” címmel rendeznek ismét irodalmi vetélkedőt József Attila munkásságáról Fejér megyei középiskolások számára. Az évtizedes hagyományokra visszatekintő, háromfordulós versenyre február 20. és március 2. között lehet jelentkezni. A legkiválóbbakat értékes könyvvásárlási utalvánnyal jutalmazzák.
A „Költőnk és kora” vetélkedőt A Szabadművelődés Háza hirdeti meg a Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a Vörösmarty Társaság, valamint a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány támogatásával. A diákok számot adnak tudásukról József Attila életművét, korát és irodalomtörténeti jelentőségét illetően, közben elmélyítik, szélesítik ismereteiket és közelebb kerülnek a költő világához. A tudáspróbán négyfős csapatok vehetnek részt, a játékosok vers-, irodalom-, és kortörténeti, valamint verselemzési feladatokat kapnak.
Jelentkezni február 20. és március 2. között lehet a www.tarsoly.shp.hu honlapon történő regisztrációval, egy iskolából akár több csapat is nevezhet.
A vetélkedő három fordulóból áll. Az első állomás egy internetes játék lesz, a regisztrált csapatok egy jelszó segítségével hozzájuthatnak a kérdésekhez, melyekre március 5. és 16. között lehet megadni a válaszokat. A legtöbb pontszámot elért 18 csapat jut be az elődöntőbe, melyet március 23-án 14.00 órakor rendeznek A Szabadművelődés Házában. A döntőt ugyancsak az intézményben tartják április 11-én, a költészet napján, itt a második fordulóban legjobban szerepelt hat csapat szerepelhet. Az első helyezett 20.000, a második 16.000, a harmadik pedig 12.000 forint értékű könyvvásárlási utalványt kap. A csapatokon kívül az elődöntőbe és döntőbe várják a költészetet szerető érdeklődőket, akik a villámkérdésekre adott válaszokért jutalomban részesülnek, valamint a legtöbb szurkolót felvonultató csapatokat plusz pontokkal díjazzák.