-
Alba Regia Kamarazene Verseny
Gálahangversennyel és díjkiosztóval zárult a XVI. Országos „Alba Regia” Kamarazene Verseny. A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI által háromévente megrendezett esemény idei megmérettetésén 45 zeneiskola 75 kamaracsoportja lépett színpadra. A zsűri értékelése alapján három kategóriában első, második és harmadik helyezést, valamint különdíjakat adtak át a vasárnapi koncerten.
2025.04.13. -
Tavaszünnep Gorsiumban
Császári bevonulás, gladiátorjáték, ókori színházi előadás is várja május 3-án és 4-én a Gorsium Régészeti Park látogatóit, akik Floralia ünnepébe cseppenhetnek bele ezen a hétvégén. A különleges időutazás résztvevői elmerülhetnek az ókori Pannónia vásári forgatagában is.
2025.04.13. -
Középpontban Széchenyi
Folytatódott a Gróf Széchenyi István életművét és hagyatékát feldolgozó Kodolányi Szabadegyetem. Ezúttal A szabadságharc után - Széchenyi Döblingben címmel tartott előadást Csorba László történész.
2025.04.11. -
A magyar költészet napja
Április 11, a magyar költészet napja. Ennek alkalmából számos program várja az irodalomkedvelőket Székesfehérváron is.
2025.04.10.
New York - New Year - koncerttel köszöntötte az új évet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

New York - New Year címmel adott koncertet 2020 első napjának estéjén az Alba Regia Szimfonikus Zenekar.

A Vörösmarty Színházban Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a közönséget, elsőként köszönetet mondva a szimfonikus zenekarnak és a Rotary Klubnak a különleges évnyitóért: három koncerttel kezdődött az újév, és ezen belül az idei kulturális élet a városban. A két esti előadás mellett a délutáni főpróba meghívott közönségének is életre szóló élményt nyújtottak.
Székesfehérvár polgármestere történelmi jelentőségűnek nevezte az idei újévi koncertet, hiszen a 2015 óta önálló intézményként működő együttes január elsejétől kiemelt minősítésű zeneművészeti szervezetté vált. Az alapító és fenntartó, Székesfehérvár Önkormányzata megfontolt lépéseket tett a zenekarral közösen annak érdekében, hogy mostanra egy minősített együttese lehessen Fehérvárnak. Dr. Cser-Palkovics András hozzátette, a döntések sora nem öncélú volt. Mindez a közösséget szolgálja, erősíti. A kultúra területén az Alba Regia Szimfonikus Zenekar egy ikonikus műhely városunkban. „A célt elértük, és mától a legkomolyabb zenekarok közé lépett, amelyhez a zenészek, a karmesterek és a közönség is hozzájárult. Ezt a szintet tartani és erősíteni kell. Nem akármilyen úton járnak a szimfonikusok, hiszen Székesfehérvár után néhány nap múlva Berlinben lépnek fel.”
Köszöntője zárásaként a város polgármestere boldog és sikeres új évet kívánt, majd a hagyományokhoz hűen a karmesteri pálcával kezében fellépett a dobogóra, és elindította a koncertet. Néhány taktus után átadta a pálcát Dubóczky Gergely karmesternek, akinek vezényletével tovább játszotta a zenekar George Gershwin Egy amerikai Párizsban alkotását.
Az újévi koncert első részében hangzott még el Bernstein: West Side Story – Szimfonikus táncok műve, majd a szünet után más amerikai zeneszerzők remekművei is felcsendültek. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta többek között Frank Sinatra Something Stupid, illetve Girl from Ipenama dalát Tompos Kátya, Gájer Bálint és a Fehérvár Big Band előadásában.