Konferencia a szakképzésről - gazdasághoz igazodó oktatást akarnak

 Az ország egész területéről érkezett, száznál több résztvevő előtt vette kezdetét a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás (Fejér TISZK) konferenciája a székesfehérvári Megyeházán. A megnyitó után Klinghammer István egyetemi tanár „A szakképzésről és a felnőttképzésről a Bologna-rendszer tükrében” című előadásával kezdődött meg a konferencia szakmai programja.
2010.02.22. 12:19 |
Az ország egész területéről érkezett, száznál több résztvevő előtt vette kezdetét a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás (Fejér TISZK) konferenciája a székesfehérvári Megyeházán. A „Partnerség a szakképzésben” című kétnapos tanácskozáson elhangzott, hogy a gazdaság és a munkaerő piac rohamosan változik, éppen ezért a finanszírozók együttműködésre törekszenek olyan oktatási intézményekkel, fenntartókkal és a gazdasági élet azon szereplőivel, amelyek a megfelelő szintű szakképzésben érdekeltek. Így jöhet létre olyan rendszer, amelynek előnyeit mindenki élvezi, ugyanakkor nem haladja meg a résztvevők erejét.
 
A megyei önkormányzatnak mindent el kell követni azért, hogy a rá bízott oktatási intézményeket ésszerű szervezetekbe integrálják – mondta a megnyitón a Fejér TISZK egyik fenntartójának nevében, a megyei közgyűlés elnöke Balogh Ibolya.
 
 Vargha Tamás, a város önkormányzatának tanácsnoka arról is beszélt, hogy Székesfehérvár számára nagyon fontos, hogy milyen szakképző intézmények működnek helyben és a környéken. Ugyanakkor figyelembe kell venni a megtelepedett cégek igényeit és a diákok elvárásait is. A tanácsnok véleménye szerint a folyamatosan megújuló szakképzés teremthet lehetőséget a válság leküzdésére.
 
 A megnyitó után Klinghammer István egyetemi tanár „A szakképzésről és a felnőttképzésről a Bologna-rendszer tükrében” című előadásával kezdődött meg a konferencia szakmai programja. A nap folyamán Pölöskei Gáborné, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság (RFKB) elnöke a szakképzés és az RFKB kapcsolatáról, L. Simon László, a Fejér megyei TISZK Társulási Tanács elnöke „Az oktatás helye a 21. századi Magyarország mindennapi életében” címmel tartott előadást. Ezt követően Ujváry Gábor főiskolai tanár „Az igazi műveltség fellendíti a gazdasági életet és gazdagságot teremt” címmel a két világháború közötti magyarországi szakképzésről beszélt. Madarász Sándor szakképzési szakértő a szakképzési rendszer újjáépítésről, Dávid Lajos, a FMKIK alelnöke a szakiskolai ösztöndíj bevezetéséről, dr. Tóthné Schléger Mária pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) részéről az NFÜ képzéssel összefüggő pályázati terveiről fog szólni. A konferencia első napját dr. Gál András Levente jogász a TISZK mint jogintézményről szóló előadása és Gál Ferenc „A változások kora” című előadása zárja.