Könyves-játékos-kézműves délelőttök a Gyermekkönyvtárban

Jövő héttől indul a Gyermekkönyvtár könyves-játékos-kézműves foglalkozássorozata: az ovisok és a kisiskolások szerdán a csodálatos tesókról láthatnak papírszínházi mesét, pénteken pedig a dinoszauruszokról szól a játékos ismeretterjesztő program. A foglalkozásokra előzetesen kell jelentkezni.
2021.06.18. 09:58 |
Könyves-játékos-kézműves délelőttök a Gyermekkönyvtárban

A könyvtár az idei vakációban is szervez gyerekprogramokat: jövő héttől szerdai és pénteki napokon könyves-játékos-kézműves délelőttökre várják az óvodásokat és kisiskolásokat a Gyerekkönyvtárban, egészen július 9-ig.

Az én csodálatos tesóm – ez a címe a Könyves gyermekjátszó június 23-i, első programjának, amiben egy papírszínházi mese mellett az érzékszervekhez kapcsolódó játék kap helyet. Pénteken pedig dinoszauruszok költöznek a könyvtárba, egy játékos ismeretterjesztő foglalkozással.

A további programok között Mechler Anna könyveinek a virágtündérei egy igazi gyógynövényes varázskertbe viszik el a gyerekeket, aztán találkozhatnak Domával, a mágneslovaggal, Tivadar, a háromfülű nyúl önmagunk és mások elfogadására irányítja a figyelmet, majd a résztvevő gyerekek világlátott békákkal indulhatnak képzeletbeli utazásra.

A foglalkozások 10.30 órakor kezdődnek, és előzetesen kell jelentkezni a gyerek@vmk.hu e-mail címen vagy a következő telefonszámok valamelyikén: 22/312-684, 25-ös mellék vagy 22/312-845, 25-ös mellék. A járványügyi előírásoknak megfelelően a belépéshez a kísérőknek védettségi (és személyazonosságot igazoló) igazolványt kell felmutatniuk.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.