Izgalmas közösségi, kulturális programok várják az érdeklődőket az Aranybulla Könyvtárban. szerdán folytatódnak az Aranyat érő beszélgetések Polgár Zoltánnal és Polgár Zoltánné Antónia részvételével.
A Székesfehérváron született Jankovich Ferenc költőre emlékeznek december 2-án a Széna téri Tagkönyvtárban. A koszorúzást követően irodalmi estre várják az érdeklődőket.
Pilinszky-emlékesttel folytatódik a Nyitott könyvek – beszélgetés az irodalomról sorozat. November 27-én, szerdán a költő születésének 103. évfordulóján a családtagok, Kovács Péter és Kovalovszky Márta művészettörténészek, a közel álló egykori szomszédok közül Illyés Endre, valamint az utolsó nyilvános szereplés, a rendhagyó irodalomóra szervezője, Bakonyi István irodalomtörténész lesz Bokros Judit és Gellén-Miklós Gábor vendége.
„Ragyafestés”, kétballábas futás, „kutyagumiszedés” és legfőképpen sok nevetés várt a Móra Ferenc Könyvkiadó és a Hétvezér Általános Iskola által szerevezett irodalmi vetélkedő diákjaira, akik a vármegye minden részéből érkeztek a csütörtöki versenyre. A gyerekek Réz András filmesztétával, a Lukrécia papucsai című gyermekregény írójával is megismerkedhettek.
Egy szikszói ortodox magyar zsidó, Fleischmann Izrael visszaemlékezéseit tartalmazza az a kötet, amelynek bemutatóját november 24-én, vasárnap 16 órától tartják a Vörösmarty Színházban.
November 19-től egészen 30-ig könyvcsereberére várja az olvasókat a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai Úti Tagkönyvtára. A bibliotéka ezzel az akcióval csatlakozik az Európai Hulladékcsökkentési Héthez, felhívva a kezdeményezés fontosságára a figyelmet.
November 20-án, szerdán a höveji csipke készítésének módjával ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Tolnai utcai Tagkönyvtárban. A Budai úti Tagkönyvtárban pedig Livits Réka mutatja be romantikus regényét.
Folytatódnak a lelki egészséget támogató programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szervezésében. Szerdán biblioterápiás foglalkozásra, csütörtökön a gyásszal kapcsolatos előadásra várják az érdeklődőket.
Könyv- és filmbemutatóra, kézműves kiállítása, művészeti díjátadóra és szerelmes dalestre várják az érdeklődőket novemberben a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A látogatók emlékesten ismerhetik meg Gróf Zichy Géza, a kiegyezés utáni magyar komolyzenei élet egyik legtehetségesebb alakjának munkásságát.
A Tóth György-emlékérem átadásával kezdődött a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Magyar Könyvtárosok Egyesületének továbbképzése. Hagyományosan itt adják át minden évben a könyvtár szakmai elismeréseit is. A szakmai konferencia középpontjában a társasjátékokról, mint egyedi dokumentumokról és ezek kölcsönzéséről is szó volt.