-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Körbetartozás a magyar építőiparban - a legkisebbek vannak veszélyben
Százötvenmilliárdra taksálják csak az építőiparban a körbetartozások összegét. Ez már lassan az ágazat egészének működőképességét veszélyezteti -írja a Népszabadság.
Az emlékezetes 2004-es állami áfavisszatartás óta több ágazatban is felerősödő sajátos körmagyar a kisebb cégeket hozza a legnehezebb helyzetbe és taszítja könnyen csődbe. Évente a hazai vállalkozások öt százaléka ellen indul csőd-, felszámolási, vagy végelszámolási eljárás. Az eltűnő cégek mintegy 70 százaléka az építőiparból kerül ki, ami mutatja, hogy a körbetartozások, vagyis a lánctartozások mostanra drasztikus méreteket öltöttek. A vállalkozások többségének 10-30 millió forintos tartozása van, ez elegendő ahhoz, hogy tartós nem fizetés esetén a partner kis- és középvállalkozásokat tönkre tegye - véli Tuba József, az adósságkezeléssel is foglalkozó Eye Watch Global Network Kft. ügyvezetője.
A nagy magyar tartozósdiban a legfontosabb érték az információ a szerződő partnerről. A kereslet megteremtette a kínálatot, hiszen a hagyományos hitelminősítő cégek szolgáltatásai mellett újabb lehetőségek nyíltak Az Eye Watch például nyár elején hozta létre a Fizetési Fegyelem Információs Rendszert. A nyilvános cégadatokkal működő rendszert az ombudsman is rendben lévőnek találta. A tagok az adatbázisból egy-egy megbízás aláírása előtt tájékozódni tudnak a megbízó fizetési hajlandóságáról. És ez itt a kulcsszó, mert a lánctartozások miatt alig-alig akad olyan cég, amelyik ne lenne egy időben hitelező és adós is. Kiszűrni ezért elsősorban azokat kell, akik szándékosan, időhúzás céljából nem fizetnek, és nem azért, mert nem tudnak.