-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Kori, a kétfejű sárkány lett a Koronás Park kabalája
A Koronás Park vasárnapi családi napján adták át a kabalapályázat első díjait, és itt mutatkozott be a győztes terv alapján készült figura, Kori is. Több mint 100 rajzból választotta ki a tíztagú zsűri a győztest. A pályázat első helyezettje Vágner Levente lett, akinek kétfejű sárkányát Tóth Adrien, grafikus rajzolta át, és Ludvánné Csóri Manyi varrta meg belőle a Koronás Park kabaláját, Korit. A sárkány már lufin, bögrén, zászlón és buborékfújón is népszerűsíti Székesfehérvár történelmi játszóparkját.
2016.10.10. 07:50 |
A Koronás Park vasárnapi családi napján adták át a kabalapályázat első díjait, és itt mutatkozott be a győztes terv alapján készült figura, Kori is. Több mint 100 rajzból választotta ki a tíztagú zsűri a győztest; Kori, a Koronás Park királya Vágner Levente, az Agárdi Chernel István Általános Iskola 9 éves tanulójának terve alapján készült.
Egész napos izgalmas programokkal várta a látogatókat vasárnap a Koronás Park. Színpadi, interaktív előadások, koncert és számtalan játék mellett a kabalapályázat rajzaiból készült kiállítást is megnézhette a közönség. A Park még májusban hirdetett ötletpályázatot, arra kérte az 5-16 éves gyerekeket, hogy tervezzenek kabalafigurát. 1 hónap alatt 102 pályázat érkezett be, melyből tíztagú zsűri választotta ki a díjazottakat, akik a családi napon vehették át ajándékukat: Szente Szabolcs, Bodnár Molli, Maróthy Panna, Lendvai Hanna Réka, Soproni Hanna, Smohay Zsófia, Németh Zsófia Eszter, Baranyi Gréta.
A Tourinform különdíját Fülep Domonkos vehette át. Mint F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezetője elmondta, ezt a rajzot, a város számára emelték ki, terveik szerint nem csak a Koronás Park, hanem Székesfehérvár egészének kabalája lehet a jövőben. A pályázat első helyezettje Vágner Levente lett, akinek kétfejű sárkányát Tóth Adrien, grafikus rajzolta át, és Ludvánné Csóri Manyi varrta meg belőle a Koronás Park kabaláját, Korit. A sárkány már lufin, bögrén, zászlón és buborékfújón is népszerűsíti Székesfehérvár történelmi játszóparkját. A díjátadó után a Csörömpölők Együttes koncertje zárta a napot.