Köszönet a biciklis postásoknak

2008.03.07. 13:09 |
 Pénteken délelőtt az Országalmánál adták át az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület és a Városi Biciklizés Barátai(VBB) által közösen alapított "Év Postása" díjat. Az idén Nagy Zsoltné, Róth Ferenc, Gondi Zoltán, Márkus Mária részesült az elismerésben.
KÉPGALÉRIA


 Az átadáson ott volt Márton Zoltán az Esélyek Háza igazgatója is, aki a város nevében megköszönte azt az áldozatos munkát, amit a kézbesítők végeznek nap, mint nap, a Gaja Környezetvédő Egyesület nevében pedig Gárdonyi László mondott köszönetet a biciklis postásoknak.

 Róka Gyula az ARISZ képviselője elmondta, hogy az idén már negyedik éve, hogy a két szervezet átadja az "Év Postása" elismerést azoknak a kézbesítőknek, akik két keréken hordják ki a küldeményeket.