-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Közel háromszázan vettek részt az első Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabálon
A Hotel Magyar Királyban tartották szerdán este az első Székes- fehérvári Felsőoktatási Gólyabált.A díszes est kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a városban működő felsőoktatási intézmények hallgatói a báli hagyományoknak megfelelő módon szórakozzanak. A gólyabálon a Felicita KTSE, Zabos Regina, a Fish! Zenekar és DJ Necc Party szórakoztatta a megjelenteket.
2016.10.19. 22:10 |
A Hotel Magyar Királyban tartották szerdán este az első Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált.A díszes est kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a városban működő felsőoktatási intézmények hallgatói a báli hagyományoknak megfelelő módon szórakozzanak. A gólyabálon a Felicita KTSE, Zabos Regina, a Fish! Zenekar és DJ Necc Party szórakoztatta a megjelenteket.
Minden egyetemre és főiskolára járó diáknak meghatározó élményként marad meg az életében a gólyabál – nem véletlen, hogy a Székesfehérvári Felsőoktatási Hallgatói Tanács első ülésén rögtön felvetődött a diákság körében oly népszerű programelem megszervezésének a lehetősége. A gondolatokat és a terveket rövid időn belül tettek követték, így szerdán este hagyományteremtő szándékkal, első ízben rendezték meg a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált. Az est kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a városban működő felsőoktatási intézmények hallgatói találkozzanak egymással és a báli hagyományoknak megfelelő módon szórakozzanak. A Hotel Magyar Királyban szervezett eseményen a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának, a Kodolányi János Főiskolának és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának hallgatói nagyon jó hangulatban töltötték az estét, ahova természetesen nemcsak a gólyákat várták.
Az est házigazdája Máté Richárd volt, a bálozókat pedig Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte. „Székesfehérvár életében nagyon jelentős este a mai, hiszen első alkalommal szervezhettük meg a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált. Most már három, magas szintű diplomát adó intézmény működik Székesfehérváron, amely megalapozza a város jövőjét. Külön örülünk annak, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara folyamatosan erősödik, itt indította el első vidéki campusát a Corvinus Egyetem, emellett a Kodolányi János Főiskola is több mit húsz éve jelen van Székesfehérvár életében. Örülünk annak, hogy a fiatalok bíztak abban az oktatási rendszerben, amelyet az elmúlt években közös erővel hoztunk létre.” – mondta Mészáros Attila, aki köszönetét fejezte ki a Hotel Magyar Királynak, hogy ezt a csodás helyszínt biztosították szerda estére, majd jó szórakozást kívánt mindenkinek.
A megnyitóünnepségen Horváth Béla, a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának igazgatója, dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese, valamint Dr. Földváry Lóránt, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar kutatási dékánhelyettese is köszönetét fejezték ki Székesfehérvár Önkormányzatának, hogy hagyományteremtő szándékkal létrehozták a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált. Mint mondták, ez az alkalom kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a három felsőoktatási intézmény tanulóit egy nagy közösséggé formálják.
Az estnek remek alapot adott a Felicita Kulturális és TáncSport Egyesület látványos nyitótánca, amelybe a résztvevőket is bevonták. Ezt követően színvonalas zenei produkciók szórakoztatták a jelenlévőket. Elsőként a Fehérvár Hangja 2015. évi győztese, Zabos Regina foglalta el a színpadot, aki csodás hangjával ezúttal is táncra perdítette a fiatalságot. Ezután a magyar könnyűzenei élet meghatározó zenekara, a 2011-es MTV Europe Music Awardson a legjobb magyar előadó kategóriájában jelölt Fish! Zenekar ütemes hardpop számaira „ropták” a diákok. A Bálkirálynő és bálkirály koronázása, majd a tombolasorsolás után sem érhet véget az önfeledt mulatozás; éjfél után egészen hajnalig DJ Necc Party pörgeti fel a hangulatot.