-
1100 éve Európában
Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.
2024.08.06. -
Folytatódik a nyári ellenőrzés
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.
2024.08.04. -
Érkeznek a tankönyvek
Augusztus 1-jén megkezdődött mintegy 13 millió tankönyv kiszállítása az iskolákba. A köznevelésben és szakképzésben tanuló minden diák ingyenesen jut hozzá a tankönyvekhez
2024.08.02. -
Július 30-án indul a pótfelvételi
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján akár néhány állami ösztöndíjas szakot, férőhelyet is lehet találni.
2024.07.29.
Közeledik az eva bejelentkezési határideje
Akik 2009-re az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) szeretnék választani, december 1-jétől december 20-ig jelenthetik be választásukat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) székhely szerint illetékes regionális igazgatóságain. Akik már az idén is az eva szerint adóznak, azoknak nem kell újra bejelentkezniük.
2008.12.01. 15:51 |

Az eva törvény hatálya alá új adózóként az egyéni vállalkozók, a korlátolt felelősségű társaságok, a szövetkezetek, a lakásszövetkezetek, a végrehajtói irodák, az ügyvédi irodák, a közjegyzői irodák, a szabadalmi ügyvivői irodák, az erdő-birtokossági társulatok, a betéti társaságok és a közkereseti társaságok jelentkezhetnek be.
Az új bejelentkezés december 20-ig írásban visszavonható, s ugyancsak addig lehet kijelentkezni is az eva alól. A határidőt célszerű betartani, mert igazolási kérelmet csak a kijelentkezési határidő elmulasztása esetén lehet beterjeszteni. Az egyéni vállalkozók december 20-ig (a 09JNY számú nyomtatványon) nyilatkozhatnak arról is, hogy a társadalombiztosítási járulékot, a nyugdíjjárulékot (tagdíjat), valamint a természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékokat havonta a minimálbér kétszeresét meghaladó járulékalap után fizetik meg.
A bejelentkezéssel kapcsolatos részletes információk megtalálhatók az APEH honlapján, és a be- valamint kijelentkezésre szolgáló adatlapok (08T103, illetve 08T203) is letölthetők onnan. Az adatlapokat a kereskedelmi forgalomban is be lehet szerezni. Az eva adókulcsa 2006. októberéig a bruttó árbevétel 15 százaléka volt, azóta az árbevétel 25 százaléka.
Az evás adóalanyok száma 2007 végén meghaladta a 98 ezret, s 53 százalékuk társas vállalkozás volt. A vállalkozói kör összesített árbevétele az APEH adatai szerint tavaly közel 620 milliárd forintot tett ki, és egyharmad-kétharmad arányban oszlott meg az egyéni és társas vállalkozások között.
Az egy adózó vállalkozásra, illetve vállalkozóra eső átlagos bevétel 2007-ben közel 6,4 millió forint volt, ezen belül az egyéni vállalkozók átlagosan 4,5 millió, a társas vállalkozások átlagosan 8 millió forint bevételt értek el. Az eva adóalanyok mintegy 40 százaléka 2,5 millió forint alatti, 57 százaléka 5 millió forint alatti éves bevételt ért el. Az evások 62 százaléka ingatlanügyletekkel, gazdasági szolgáltatásokkal foglalkozik, náluk keletkezett a bevételek kétharmada.