-
Várják a fiatalok jelentkezését
Közösségi oldalán jelentette be a Feketehegy SE, U17-es csapatuk elkezdte az edzéseket a Bébic utcai műfüves focipályán. A munkát új szakmai vezetőjük, Csongrádi Ferenc irányításával kezdték el, aki egyben a felnőtt, megye 3-as csapat vezetőedzője is. Az egyesület várja a fiatalok jelentkezését.
2024.08.10. -
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Középiskolás lányok mérték össze tudásukat a városi tornabajnokság döntőjében
Háromszeres lány-tornaversenyt szerveztek szerdán délután a Vasvári Pál Gimnáziumban a városi tanintézetek számára, Schermann Ede testnevelő tanár és tornaedző emlékére. A hétfői diáksportesemény célja a sportág népszerűsítése volt, melynek keretében talaj-, ugrás- és gerenda-gyakorlatokat kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek.
2017.03.08. 16:37 |
Háromszeres lány-tornaversenyt szerveztek szerdán délután a Vasvári Pál Gimnáziumban a városi tanintézetek számára, Schermann Ede testnevelő tanár és tornaedző emlékére. A hétfői diáksportesemény célja a sportág népszerűsítése volt, melynek keretében talaj-, ugrás- és gerenda-gyakorlatokat kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek.
Szerdán délután Schermann Ede testnevelő tanár és tornaedző emlékére háromszeres lány-tornaversenyt tartottak a Vasvári Pál Gimnáziumban a városi tanintézetek számára. Az eseményen a városi középiskolák leány együttesei indulhattak, csapatonként egy fő 13. évfolyamos tanulóval. A verseny gyakorlatanyagait a Diákolimpia „B” kategória gyakorlatai alapján állították össze.
A szerdai diáksportesemény megnyitóján Magony Tamás, a Civil, Ifjúsági és Sportiroda munkatársa emlékezett meg a verseny névadójáról. Schermann Ede testnevelő tanár, torna szakedző hozta létre Székesfehérváron az Építőknél az első torna szakosztályt. Számos híres versenyzőt, olimpikont nevelt fel, akik a kiváló alapoknak köszönhetően szép számban kerültek neves budapesti egyesületekhez. Schermann Ede szinte egész életét a Ciszterci Gimnázium tornatermében töltötte, hétfőn, szerdán és pénteken a férfi, kedden, csütörtökön és szombaton a női tornászokat edzette. Testnevelő tanárként több ezer diákkal szerettette meg a sportot. A torna sporttal, nyugdíjba vonulása után is aktívan foglalkozott és több alkalommal volt a különböző szintű és életkorú tornaversenyek szakmai vezetője is.
A megmérettetés előtt Borostyán Lajos, a versenybíróság elnöke és Horváth József, a Vasvári Pál Gimnázium igazgatója is Schermann Ede érdemeit méltatta. Mint mondták, emberileg és szakmailag is remek egyéniséget ismerhettek meg a személyében. A programon az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, a Vasvári Pál Gimnázium leány tanulói mérték össze tudásukat. A megmérettetésen résztvevőknek talajon, gerendán és ugrásban kellett bizonyítaniuk tehetségüket. A csapatok létszáma négy fő lehetett, melyből a három legjobb eredményt vették számításba a versenybírák. A versenyen 1-3. helyezést elérők érmet kaptak.