Közgyűlés után - polgármesteri sajtótájékoztató a Városházán

 A nyári szünet utáni első közgyűlésen éjfélig tárgyaltak a városatyák mondta a város polgármestere Warvasovszky Tihamér az ülésről tartott sajtótájékoztatóján pénteken délelőtt. A költségvetéssel kapcsolatban elmondta, hogy az első féléves beszámoló június 30-i állapotot tükröz. Hangsúlyozta, hogy 18.3 milliárd foritnyi bevétel teljesült, ami 53%-a a tervezett bevételeknek. Kiemelte, hogy a Koronázó téren a volt Földhivatali épületben méltó környezetben mutatják majd be a Királyi Bazilika közeit, ugyanis az épület sorsáról is döntött a csütörtöki közgyűlés. A zárt ülésen történtekről kiemelte, hogy folytatja a város az Otthonteremtő programot és a térfigyelő kamerarendszer bővítéséről is határozott a közgyűlés.
 A részletes közgyűlési tudósítást itt olvashatja!
2007.09.21. 13:29 |
 A nyári szünet utáni első közgyűlésen éjfélig tárgyaltak a városatyák mondta a város polgármestere Warvasovszky Tihamér az ülésről tartott sajtótájékoztatóján pénteken délelőtt. A költségvetéssel kapcsolatban elmondta, hogy az első féléves beszámoló június 30-i állapotot tükröz. Hangsúlyozta, hogy 18.3 milliárd foritnyi bevétel teljesült, ami 53%-a a tervezett bevételeknek.
 A részletes közgyűlési tudósítást itt olvashatja!



 Lényegesnek tartotta megjegyezni, hogy a működési bevételek, ami az intézményeket érinti ugyancsak 50%-ban teljesültek, így 7.8 milliárd forintnyi bevétele volt a városnak. Örömmel jelentette be, hogy az Iparűzési Adó bevétel, ami a városban működő cégeknek köszönhető 3.9 milliárd forint bevételt hozott. A normatív támogatásokkal kapcsolatban elhangzott, hogy időarányosan minden megérkezett az önkormányzathoz, így 4.2 milliárd forintot utaltak át a központi költségvetésből, ami 58%-os teljesítésnek felel meg. A vagyonhasznosítási bevételekkel kapcsolatban a polgármester megjegyezte, hogy azok elmaradtak a várttól, azonban ennek oka az is, hogy a februárban elfogadott költségvetés után indulhatnak el a vagyonhasznosítási feladatok és a beszámoló csak június 30-i számokat tartalmaz. Hangsúlyozta, hogy a város nem fog áron alul semmilyen ingatlant értékesíteni. Mint mondta minden lehetőség megvan, hogy év végére a tervezett vagyonhasznosítási bevételt teljesíti a város.

 A kiadási oldal az első félévben 46%-ban realizálódott. Kiemelten szólt a polgármester a város 79 önkormányzati intézményéről, amiknek a működése az első félévben is zavartalan volt. Mindenhol tudta az önkormányzat biztosítani a megfelelő anyagi hátteret a zökkenőmentes működéshez. Az oktatási ágazatra 6.3 milliárd forintot fordított a város, amivel kapcsolatban Warvasovszky Tihamér megjegyezte, hogy a városban ez az egyik legfontosabb ágazat. A szociális területen 800 millió forint volt a kiadás, amivel 1000 családnak segített az önkormányzat.

 A fejlesztéseknél időarányosan teljesült minden olyan terv, amit megfogalmaztak a költségvetésben. Az első féléves teljesítés 1.2 milliárd forint. Az intézmény felújításokra  300 milliót költött a város, amiből 27 intézményben folytak rekonstrukciós munkálatok. Az idén a főzőkonyhák felújítására koncentrált az önkormányzat. Kiemelt projek változatlanül a panelházak energiatakarékos felújítása: jelenleg 60 helyszínen folynak munkálatok a városban. Az első félévben 1.5 milliárd forintot költött erre a célra a város.

 Az egycsatornás gyűjtőkémények felújítására mintegy 80 millió forintot fordított a város. Ezzel kapcsolatban a polgármester felhívta minden olyan fehérvári lakosnak a figyelmét, aki olyan lakásban lakik, ahol termofor kémény üzemel, hogy saját biztonságuk érdekében pályázzanak a felújításra. Hozzátette, hogy az önkormányzat eddig is minden ilyen pályázatot támogatott és ez a jövőben sem lesz másképp.

 A Városüzemeltetési feladatok tervezett költsége is teljesült, eddig 1.1 milliárd forintot költöttek a város üzemeltetésére. A polgármester hangsúlyozta, hogy 289 millió forinttal nőtt a bevételi oldal, ami azt jelenti, hogy a költségvetés megközelíti a 35 milliárd forintot.

 A Koronázó tér 3. szám alatti ingatlan múzeumként történő hasznosítását is támogatták a képviselők –mondta a polgármester. A 260 négyzetméteres épületet (korábbi Földhivatal épülete) a Szent István Király Múzeum részére térítésmentesen használatba adta, hogy a Nemzeti Emlékhely mellett méltó környezetben be tudják mutatni a Királyi Bazilika megmaradt köveit  a tervezett prépostsági múzeumban.

 A közbeszerzési kiírásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a termofor kémények felújítása 516 lakást érint, amire a város minden beadott pályázata nyertes volt. A lakások kéményeinek felújítását jövő áprilisban kell majd befejeznie a kivitelezőnek. Az utakkal kapcsolatban elmondta, hogy 12 területen írtak ki útfelújításra közbeszerzési eljárást, amit három ütemben valósít majd meg a város. Az első ütem 2007 november 30-ig, a második 2008 április 30-ig, a harmadik pedig 2008 december 30-ig fejeződik be. Warvasovszky tihamér hangsúlyozta, hogy nincs olyan városrész, amit ne érintenének a felújítások.

A Bursa Hungarica ösztöndíjjal kapcsolatban kiemelte, hogy az idén is 5 millió forintos keretre pályázik a város, amit még 5 millió forinttal kiegészít, így 10 millió forinttal segítik 100 jó tanuló szociálisan rászoruló diák tanulását. Az ösztöndíjra október elsejétől lehet pályázni.

 A Mujkó szoborral kapcsolatban Warvasovszky Tihamér megjegyezte, hogy a közgyűlés bölcs döntést hozott. Örömét fejezte ki, hogy sikerült a szoborral megnyerni a városban élők tetszését. A szökőkutak építését is fontosnak nevezte a téma kapcsán a polgármester, mint mondta vannak már tervek és azon dolgoznak, hogy ezek mielőbb megvalósulhassanak.

 A Fehérvár FC helyzetével kapcsolatos tájékoztatóról elmondta, hogy az októberi közgyűlésre terjesztik be azt a vizsgálatot, amit a KPMG-vel végeztetnek a Fehérvár FC Kft működésével kapcsolatban. Mint mondta a város 5.9%-os értékesítéséről is az októberi közgyűlésen döntenek. Mint mondta a város mindig kiállt a focicsapat mellett, mert amikor stadion kellett építettek, amikor műfüves pályák kellettek épített a város és kiemelte az évi 110 millió forintos támogatást. Ennek fejében elvárja azt, hogy rendben mennek a dolgok a csapatnál. Mint mondta szeretné ha a média nem attól lenne hangos, hogy milyen a csapatot működtető gazdasági társaság helyzete, hanem arról, hogy bajnokságban ki hány gólt lőtt.

 A Zárt ülésen történtekről elmondta, hogy két sportdíjról odaítéléséről is döntöttek, továbbá a Fricsai Richárd Díj és kiemelte, hogy októberben az Év Fehérvári Vállalkozói Díjra is javaslatot tesznek.

 Hangsúlyozta, hogy a Hübner András utcában folytatja a város az Otthonteremtő programot, így erre a célra értékesít egy területet az önkormányzat, ahol 255 lakás épülhet majd meg. Garantált négyzetméterára lesz az ingatlanoknak 220 és 230 ezer forintos áron értékesítheti majd a vállalkozó a lakásokat attól függően, hogy milyen lesz azok felszereltsége. 2009 december 31-ig kell elkészülnie a lakásoknak.

 Közbeszerzések nyerteseiről is döntés született a csütörtöki közgyűlésen: belterületi utak felújítására 14 milliót nyert Székesfehérvár, így a város 45 millió forintból három utat csináltat meg. A Cserepes köz teljes burkolatfelújítását, a Bádogos köz és a Zichy-liget melletti út felújítását végzik el jövő év április végéig.

 A központosított közbeszerzéssel kapcsolatban Warvasovszky Tihamér hangsúlyozta, hogy jól döntöttek, amikor elfogadták a rendeletet. A közgyűlés kiválasztott a papír-írószer és tisztítószer beszállítót, ami a város összes önkormányzati intézményébe szállíthat majd. A beszerzésekkel jelentős pénzeket lehet megtakarítani, hiszen nem kis tételenként vásárolnak az intézmények, hanem egyben veszi meg a város a szükséges papír-írószert és tisztítószert.