-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26. -
„Nagy az Úr!” - A klasszika mesterei
Nagy az Úr! - A klasszika mesterei címmel a Szent Sebestyén Templomban befejeződött a Harmonia Albensis koncertsorozat. Az esten Mozart és Haydn művei csendültek fel.
2024.07.26.
Közoktatás korszerűsítési programot ismertetett az oktatási miniszter
„Korai fejlesztés, sajátos nevelési igényű gyermekek” című konferencián tartott előadást Hiller István oktatási és kulturális miniszter Székesfehérváron. Az Új tudás - műveltség mindenkinek programról szólva a miniszter elmondta, hogy az a legkisebb kortól a tanárképzésig fogja össze a közoktatás rendszerét. A konferenciát Székesfehérvár polgármestere nyitotta meg, aki röviden ismertette a fehérvári oktatási intézmények helyzetét.
2008.04.09. 22:10 |
![](../../../../../_user/0/Image/PETER_01/hiller1.jpg)
Az Új tudás - műveltség mindenkinek programmal kapcsolatban Hiller István elmondta, hogy annak megvalósítására évente 130-140 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek kétharmada európai uniós forrásból származik, mintegy 50 milliárd forint pedig a hazai költségvetésből.
A társadalmi egyeztetés székesfehérvári állomásán a korai fejlesztéssel, a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésével kapcsolatos feladatokról, tervekről szólt Hiller István.
A korai fejlesztés érdekében megnövelik a védőnők számát, bővítik a bölcsődei, óvodai férőhelyeket. Az esélyegyenlőség és integráció megteremtése végett egyebek között kiterjesztik valamennyi iskolára az integrációs és esélyteremtő programokat.
Fontos szerepet kap a tehetséggondozás és a kollégiumok infrastrukturális fejlesztése is. Szintén része a programnak a közoktatás tartalmi megújítása, amelyen belül kiemelt feladat az alapkészségek megerősítése, az, hogy a diákok jól megtanuljanak írni, olvasni, számolni, s értsék az olvasott szöveget. Hiller István kiemelten fontosnak nevezte, hogy új rangot kapjon a pedagógushivatás, s megvalósuljon a több és jobb munkáért több pénzt elve.