-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Közösen ülésezett a Városfejlesztési- és a Pénzügyi Bizottság
Zárt ülésen tárgyaltak a Pénzügyi és a Városfejlesztési Bizottság tagjai. A négy napirendi pont közül elsőként az önkormányzat tulajdonában lévő üzletrészek értékének felméréséről, ugyanis a város cégeit tömörítő tervezett holdinghoz ez is szükséges -tájékoztatott Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke. Tárgyaltak még egy művészettörténeti könyv kiadásáról. Fontos napiredni pont volt a 4-es sz. bölcsőde konyhájának felújítása is és a Beszédjavító Intézetben, átalakítási, illetve akadálymentesítési munkát végeztet majd az önkormányzat.
Zárt ülésen tárgyaltak a Pénzügyi és a Városfejlesztési Bizottság tagjai. A négy napirendi pont közül elsőként az önkormányzat tulajdonában lévő üzletrészek értékének felméréséről, ugyanis a város cégeit tömörítő tervezett holdinghoz ez is szükséges -tájékoztatott Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke.
Tárgyaltak még egy művészettörténeti könyv kiadásáról. A Maulbertsch Székesfehérváron könyv szerkesztője Szelényi Károly. Fontos napiredni pont volt a 4-es sz. bölcsőde konyhájának felújítása is. Ennek a terveztetését végezteti el a város, a kivitelezés pedig jövőre várható.Ugyancsak tervezést indítanak a Beszédjavító Intézetben, ennek átalakítási, illetve akadálymentesítési munkáit szeretné elvégeztetni az önkormányzat.