Központosítanák a betegirányítást a Szent György Kórházban

Minden dolgozni akaró munkatársára számít a Szent György Kórház főigazgatója. Erről a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakaszervezetének fehérvári tanácskozásán beszélt Csernavölgyi István. Az úgynevezett kibővített értekezletre meghívták Cser Ágnes szakszervezeti vezetőt is, aki bízik a tavaly kinevezett intézményvezetőben.
2011.03.22. 18:26 |

 A szakszervezet vezetője szerint dr. Csernavölgyi István képes lehet javítani a kórház jelenlegi helyzetén. A Fejér Megyei Szent György Kórház egyébként jelenleg a 2008-as finanszírozás mindössze 83 százalékát kapja, miközben Budapest közelsége is hátrányosan érinti az intézményt: a betegek 16 százalékát ugyanis a fővárosban látják el, ez pedig nagyjából 20 százalékos bevételkiesést jelent.
 
 Az anyagi nehézségek ellenére a tervek között szerepel, hogy létrehoznak a sürgősségi osztályon egy központi diszpécserszolgálatot, így az orvos a hívások megválaszolása helyett a munkájára tudna figyelni. Ennek kialakítása egyébként 2006 óta törvényi előírás, de mindmáig nem teljesült. Tervben van az is, hogy a gyermekeket külön látnák el, de a betegirányítást központosítanák. Ez azt jelenti, hogy hamarabb jutna ellátáshoz az arra rászoruló.