-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Kritikák, interjúk és versek - dupla könyvbemutató a Vörösmarty Társaságnál
Kaiser László „Elfáradt az összes angyalunk” és Bakonyi István „Irodalmunk színei” című könyvének bemutatójára került sor hétfőn délután a Vörösmarty Társaságnál. A József Attila-díjas Bakonyi István új könyvében az irodalom színeit kívánja bemutatni, s ezt már a tartalom is közvetíti: a teljesség igényével lép fel. Kaiser László legújabb verseskötete a mai korra mutat beszédes címével.
2016.11.21. 17:58 |
Kaiser László „Elfáradt az összes angyalunk” és Bakonyi István „Irodalmunk színei” című könyvének bemutatójára került sor hétfőn délután a Vörösmarty Társaságnál. A József Attila-díjas Bakonyi István új könyvében az irodalom színeit kívánja bemutatni, s ezt már a tartalom is közvetíti: a teljesség igényével lép fel. Kaiser László legújabb verseskötete a mai korra mutat beszédes címével.
A József Attila-díjas Bakonyi István új könyvében az irodalom színeit kívánja bemutatni, s ezt már a tartalom is közvetíti: a teljesség igényével lép fel. Míg az első rész, a tanulmányok, kritikák jobbára irodalmunk java terméséből válogat, a második rész a helyi világ alkotóival készült interjúkat fogja össze. Találóan mutatva rá, a két kör egybetartozik. Bakonyi István irodalomtörténész, író, kritikus, főiskolai tanár irodalmi tárgyú írásai 1976 óta jelennek meg folyóiratokban. Kutatási területei között szerepel többek között Németh László, Bella István, Sobor Antal és Takács Imre munkássága is.
„Nincsen már hová: jéghegyek, / hajónkkal tovább nem lehet, / fordulni végképp nem tudunk, /elfáradt összes angyalunk./ Talán majd lesz, ki megtalál,/ mondják, nem rossz a fagyhalál,/ velünk angyalok alszanak,/ béke és csönd a hó alatt.” – hangzik Kaiser László verseskötetének címadó verse. Bakonyi István irodalomtörténész kritikája szerint „Kaiser László hangját a tisztaság, helyenként a nyers nyelvezet jellemzi. Ízig-vérig közéleti líra ez és ebben némi dacot is érzékel az olvasó. A költő dacol a divatokkal, a posztmodernnel és sok egyébbel. Konok következetességgel mondja a magáét és szerencsére esztétikailag is hitelesen teszi ezt. Munkál benne a szeretni kéne és nem undorodni vágya, lelki segítség gondolata, a bajok kimondásának igénye, hiszen Illyéssel együtt tudja, hogy azok kimondása egyben utat jelenthet a feloldáshoz..” – fogalmazott Bakonyi István a könyvbemutatón.
Kaiser László így jellemezte verseskötetének hangulatát: „Ha értelmiségiként, gondolkodó emberként pásztázom a mai világot, úgy érzem, hogy az egész világ a lumpenizáció irányába megy. Értékek szorulnak hátra, a kézfogások elmaradnak, beszélgetések eltolódnak, ez sajnos világjelenség és nekem, mint költőnek ezt kell megfogalmaznom..” Kaiser László tanár, dramaturg, költő, író, szerkesztő – verseket, novellákat, esszéket, recenziókat, interjúkat, tanulmányokat ír, sikeres irodalmi múlttal a háta mögött kiadót is alapított, amellyel elsősorban a hazai kortárs szerzőknek kíván segíteni. Az Elfáradt összes angyalunk a szerző legújabb verseskötete, a mai korra mutató beszédes címmel, amely a 2012-es Galambok és vérebek óta írt új verseit tartalmazza. Kaiser László pályája során eddig több mint száz könyvet szerkesztett, tizenöt önálló kötete jelent meg.