-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Kukorica Jancsi és nyája is megérkezett a megújuló Petőfi parkba
Végső fázisához érkezett a Petőfi parkban a Kukorica Jancsi és nyája szoborcsoport kialakítása. A szobrokat szerdán kezdték el helyükre tenni a parkban, és a tereprendezés is gőzerővel folyik. Majd fél évig dolgozott Kocsis Balázs a szoborcsoport darabjain, amelyek egy szökőkutat díszítenek majd a Petőfi parkban.
2014.10.01. 20:29 |
Végső fázisához érkezett a Petőfi parkban a Kukorica Jancsi és nyája szoborcsoport kialakítása. A szobrokat szerdán kezdték el helyükre tenni a parkban, és a tereprendezés is gőzerővel folyik. Majd fél évig dolgozott Kocsis Balázs a szoborcsoport darabjain, amelyek egy szökőkutat díszítenek majd a Petőfi parkban.
![](/_user/0/Image/00000Gergo_2014/0oktober/jancsi01.jpg)
A fényképeket a város polgármestere Facebook oldalán tette közzé. Mint írja "hétvégén érdemes egy sétát tenni a környéken" és megnézni, hogy milyen a város legújabb szobra és milyen szép parkká változik át a korábbi füves terület. A szökőkút és a szoborcsoport végső simításaival párhuzamosan a városgondnokság is gőzerővel dolgozik a környék parkosításán. 380 négyzetméternyi megemelt virágágyást alakítottak ki a szökőkút környezetében és több, mint 11 ezer tő virágot ültetnek el.
![](/_user/0/Image/00000Gergo_2014/0oktober/jancsi02.jpg)
A szoborcsoport megálmodóját és kivitelezőjét többen is kérdezték arról, hogy hol van Kukorica Jancsi párja, Iluska. Mint azt Kocsis Balázs mondja, csak a képzelőerejét kell használnia mindenkinek, hiszen a mesebeli hős mesebeli mátkáját a szoborcsoport közepén elhelyezkedő szökőkút vízsugaraiban bárki megtalálhatja. (A parkot a térfigyelő kamera beüzemeléséig állandó biztonsági őr vigyázza.)