-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Külkapcsolati világtérkép a Külügyminisztérium honlapján
A Külügyminisztérium a magyar gazdasági érdekek szolgálatában elnevezéssel külgazdasági tájékoztatókat és nemzetközi pályázati információkat, valamint hazai gazdasági adatokat tartalmazó honlaprészt hozott létre a szaktárca. A kontinenst kiválasztva a térképen vagy a felsoroláson az országra kattintva az olvasó tájékozódhat hazánk és a másik állam politikai, gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatairól, valamint megtudhatja, hogy mely városokban van konzulátus vagy nagykövetség.
2005.10.18. 08:09 |
A Külügyminisztérium a magyar gazdasági érdekek szolgálatában elnevezéssel külgazdasági tájékoztatókat és nemzetközi pályázati információkat, valamint hazai gazdasági adatokat tartalmazó honlaprészt hozott létre a szaktárca.
Hasznos külgazdasági információkkal szolgál a Külügyminisztérium (KÜM) honlapja. A nyáron kialakított és azóta folyamatosan frissített "A Külügyminisztérium a magyar gazdasági érdekek szolgálatában" honlaprész olyan hasznos adatokat tartalmaz, amelyhez a hazai vállalati szféra, például a kis- és a középvállalkozások eddig csak nehezebben férhettek hozzá.
A honlap a gazdasági minisztérium és az ITD Hungary külgazdasági és befektetői oldalai mellett igyekszik ismertetni az öt kontinens országainak kétoldalú kapcsolatait Magyarországgal.
A kontinenst kiválasztva a térképen vagy a felsoroláson az országra kattintva az olvasó tájékozódhat hazánk és a másik állam politikai, gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatairól, valamint megtudhatja, hogy mely városokban van konzulátus vagy nagykövetség.
Nemzetközi pályázati információk
A bilaterális kapcsolatokról szóló tájékoztatók mellett a Külügyminisztérium - segítve a magyar vállalkozók nemzetközi fejlesztésekben való részvételét és ösztönözve a pályázatírást - híreket, tájékoztatókat és kiemelt uniós és más nemzetközi pályázatokat közöl.
Mindezen információk mellett a honlapon külgazdasági adatok, kereskedelmi kapcsolatokat ösztönző vásárokról, kiállításokról és az uniós versenyjogról olvashatnak az érdeklődők. Az eddigieket tartalmas linkgyűjtemény egészíti ki, benne a külgazdaság legfontosabb hazai intézményeinek és szervezeteinek oldalaival.