-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Kultúrházak éjjel-nappal - zenés mesejáték és festménykiállítás a Köfémen
Még kaphatóak jegyek Az igazmondó juhászlegény című mesejátékra, amit a Tihanyi Vándorszínpad ad elő a Köfém Művelődési Házban, ahol a Kultúrházak éjjel-nappal sorozat kapcsán festménykiállítás is nyílik.
2017.02.06. 11:04 |
Még kaphatóak jegyek Az igazmondó juhászlegény című mesejátékra, amit a Tihanyi Vándorszínpad ad elő a Köfém Művelődési Házban, ahol a Kultúrházak éjjel-nappal sorozat kapcsán festménykiállítás is nyílik. Csodálatos világ címmel M. Kishonty Éva Cserhát Nívó- és Art Arany-díjas festő, valamint Gy. Simon Margit Cserhát Aranydiplomás festőművész képeibe nyerhetnek betekintést az érdeklődők.
Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínál programot a hétvégén a Köfém Művelődési Ház, mely sok más intézménnyel együtt csatlakozott a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz. A kicsiknek egy mesejátékkal kedveskednek a köfémes szervezők, akik a Tihanyi Vándorszínpadot hívták meg a hétvégére, vendégszereplésre. A Budapestről érkező színészek Az igazmondó juhászlegény című előadásukat hozzák magukkal, melynek során kiderül, hogy Mariska, a kis árva lány azé a juhászlegényé lesz-e, akit szeret, vagy hozzá kell-e mennie ahhoz a gazdag öregemberhez, akit a mostohája szán neki? A Tihanyi Tóth Kinga által írt és rendezett egyrészes és ötszereplős darab – melynek Bognár Gyula a zeneszerzője és Tihanyi Tóth László a dalszövegírója – február 11-én, szombaton 17 órakor tekinthető meg a Köfém Művelődési Ház színpadán. Jegyek a művelődési házban még kaphatóak.
A felnőttek számára a programsorozat részeként egy festménykiállítás nyílik. Csodálatos világ címmel M. Kishonty Éva Cserhát Nívó- és Art Arany-díjas festő, valamint Gy. Simon Margit Cserhát Aranydiplomás festő alkotásai lesznek megtekinthetőek. A megnyitóra február 10-én, pénteken 17.30 órakor kerül sor a Köfém Művelődési Házban. A tárlatot Simon M. Veronika Cserhát-Munkácsy- és Holló László-díjas KUNST MEISTER festőművész nyitja meg. Köszöntőt mond Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója. A rendezvényen közreműködik Lencsés Júlia, aki verset mond, valamint az AcoustrinG zenekar. A kiállítás március 3-ig tekinthető meg.