Székesfehérváron és a környéken körülbelül 150 hajléktalan él, akik nem veszik igénybe a menedékhely szolgáltatásait. A velük, értük végzett szociális munka gigászi küzdelem, amiben lényeges komplexen látni az embert, így lehet kellő elhivatottsággal szakmailag jó, valóban segítő munkát végezni.
A teljes beszélgetést az ÖKK Podcast felületén lehet meghallgatni.
Minden kicsi eredmény siker és öröm: hogy ha hosszú idő után valaki elárulja a nevét, elfogadja az élelmet, vagy ha az utcáról be lehet vinni valakit a szállásra. Sok hajléktalan számára az egyetlen megmaradt kapocs a társadalommal, amikor az Utcai szolgálat vagy a Teajárat munkatársaival, a „kisfőnökökkel” válthatnak néhány szót.
A Kríziskezelő Központ munkáját december 9-től két új ágyakkal felszerelt konténer és egy szaniterkonténer is segíti, biztosítva az éjszakai elhelyezést, az izolációs lehetőséget is: ez adta az apropóját annak, hogy a hajléktalanokkal végzett munkáról Zsabka Attilát, a Központ vezetőjét, és Faragó Józsefet, az Utcai szolgálat munkatársát kérdeztem.
ÖKK: Hány éjszakát tartózkodhatnak a rászorulók a konténerben?
Zs.A.: Gyakorlatilag korlátlanul. Szeretnénk egyet üresen hagyni, hogy az éjszaka beérkezőket el tudjuk helyezni. A Covid óta ez a legnagyobb probléma: tömegbe, teszt nélkül nem lehet betenni senkit. A cél az – ugyan emeletes ágyakkal rendeztük be –, hogy alsó ágyon tudjuk elhelyezni az embereket, hiszen a kint élők közül sokan olyan rossz egészségi állapotban vannak, hogy nem tudnak felmászni a felső ágyakra.
ÖKK: Hogyan működik az Utcai szolgálat?
Faragó József: Novembertől március végéig 0-24 órában működik a 20-957-9410-es telefonszám, amit bárki hívhat. A kint élők többségét ismerjük, tudjuk, ki hol él; ha érkezik egy telefon, és a hajléktalan nem szorul orvosi ellátásra, kimegyünk, és megpróbáljuk becsalni az intézménybe. Ezek az új konténerek reményt adnak, hogy elfogadhatják a szállást – hiszen mindig arra hivatkoznak, hogy ők nem jönnek be a menhelyre, a tömegbe… A háromágyas konténer lényegi előrelépés az ellátásban.
ÖKK: A hajléktalanokkal végzett utcai munka biztosan számos nehézséget jelent.
F.J.: Nagyon nehéz elnyerni a bizalmukat. Van olyan ember közöttük, akinél 4-5 évbe telik, hogy megmondja a nevét, vagy szóba álljon velünk. Addig csak kerülgetjük. Van, aki kezdetben hónapokig még az élelmiszert sem fogadja el tőlünk. Ez egy hosszú munka. A szolgálat szempontjából fontos a személyes kapcsolat, hogy ismerősként tekintünk egymásra a hajléktalanokkal, és tudják azt, hogy mindig fordulhatnak hozzánk. A Teajárat lényege is az, hogy fix időpontokban nagyjából ugyanazokon az állomásokon állunk meg évek óta, hogy aki nem értesül a friss hírekről, megtaláljon bennünket az utcán, ahol a járat megáll. Hétfőn, szerdán és pénteken pedig bejöhetnek az utcai irodába is, ahol már két fürdőhelyiség is a rendelkezésükre.
Zs.A.: A benti szolgáltatások számát a veszélyhelyzet miatt most csökkenteni kellett. Hétfőnként teszteljük a hajléktalanokat az utcai irodában, ilyenkor be tudnak jönni tisztálkodni, iratokat intézni, ruhaadományt átvenni. Visszautalva az előbbiekre: az Utcai szolgálat munkatársai óriási munkát végeznek, és ez bizalom nélkül nem megy. Hitelesek, korrektek, partnerként kezelik őket, ha kell, nemet is tudnak mondani, amikor egy kérés indokolatlan, és nem ígérgetnek fűt-fát.
F.J.: Fontos, hogy a szükségletekre tudjunk koncentrálni: ismerjük őket, kimegyünk hozzájuk az erdőbe, a sátorba, megkeressük őket a lépcsőházban, ahol alszanak, és megpróbáljuk föltérképezni, mi az, ami életmentő a számukra, mi az, ami hiányzik. Ha az igényeket elégítjük ki, az kétélű kard. Van olyan férfi, aki például azért nem jön be a szállásra, mert „nem felel meg” a háromágyas konténer. „Az már tömeg!”, illetve ellátják a lakók élelemmel. Miközben egy másik lakót zavar, hogy állandóan ott van. Közben ő is életveszélyes helyzetbe kerülhet, amikor az időjárás igazán hidegre változik.
ÖKK: Sokan félnek odamenni. Mi a felelős, felnőtt magatartás, amit egy utcán élő rászoruló felé tanúsíthatunk?
Zs.A.: Oda lehet menni! Távolságot tartva is meg lehet szólítani, megnézni, hogy mozog-e, mennyire hiányos az öltözete, igényel-e orvosi ellátást, vagy kell-e mentőt hívni. Messziről is meg lehet őket kérdezni, ha nem válaszol valaki, az egy jel. Lehet, hogy az életét menti meg, aki odamegy, és megszólítja, mert ha időben kórházba kerül, nem fagy le a végtagja, nem hűl ki.
F.J.: A bejelentések nagy része olyan helyről jön, ahol a lakók meg tudják szólítani az embereket: padon, közterületeken például, nyilvános helyen, nem egy eldugott sikátorban. Ha nem reagál, nem ébred föl egyből a hajléktalan, az a problémásabb helyzet, mert nehéz megállapítani egy teljesen betakarózott emberről, hogy hogy van, kell-e segítség. A telefonhívással sokszor a helyszín alapján be tudjuk azonosítani, akkor akár a nevén szólítva is lehet tőle tovább kérdezni. Lehetőség szerint fél órán belül kimegyünk, hogy segítsünk. Kiugró agresszivitást nem tapasztaltunk, néha italozás miatt hangosabban beszélgetnek egymással, ez előfordul.
ÖKK: Mi az a hideg idő, ami valóban veszélyes?
F.J.: Nem is a hőmérsékleten múlik, hanem az alkalmazkodáson, hogy az adott személy hova tud elhúzódni, mennyire szél- vagy esővédett az adott hely, mennyire ázott el a takarója, mennyire hiányos az öltözete, milyen egészségi állapotban van. Plusz fokokban is vannak emberek, akiket mindennap meg kel néznünk, mert olyan állapotban vannak, hogy bármikor történhet velük életveszélyes állapotváltozás.
ÖKK: A Teajárat nemcsak teával látja el az utcán élőket.
F.J.: Ez az utcára kivitt szolgáltatás most a Covid miatt hétfőn, szerdán és pénteken működik, fél 6-tól 8-ig, negyed 9-ig, ahogy be tudjuk járni a 13 állomást. Idén tudunk vinni meleg ételt is, az ünnepi időszakban az adományokból sok konzervet is tudunk adni például, folyamatosan van nálunk maszk, amit igény szerint kérhetnek, cserélhetnek, és információt viszünk a postai küldeményeikről. Van nálunk készenléti gyógyszer is, szállítunk takarókat az előzetes megbeszélések szerint, és nagy igény van a gyertyákra is. A járványügyi előírásokat nehezen szokták meg, de viselik a maszkot, már nem kell rájuk szólni. De problémát okoz például, hogy nehezen töltik át a teát a saját palackjaikba az általunk adott pohárból – mi most nem nyúlhatunk a saját eszközeikhez, táskáikhoz, ezt nehezen fogadták el. A tervezett Teajáratnak az is egy fontos szerepe, hogy a két óra alatt hatvan emberrel tudunk találkozni, információkkal látjuk el őket, kontrollálhatjuk az állapotukat vagy információt szerzünk egy társukról például.
Zs.A.: A kollégák hétfőtől péntekig reggel 8-től este 10-ig vannak beosztva. Ugyan a Teajárat 8-ig tart, de ők mennek tovább utána, azokra a helyekre, ahonnan nem jöttek el például az állomásokra, vagy akik labilisabb állapotban vannak. Én ezt már Krízisjáratnak hívom magamban... Az utcai munkán kívül pedig nagymértékben segítik az intézmény működését.
F.J.: Van egy-két ember, többnyire az idősebbek, akik Kisfőnöknek hívnak bennünket – ha kimegyünk hozzájuk és elbeszélgetünk velük, minden alkalommal megköszönik a beszélgetést. Nem fogadnak el semmit, de mindig megköszönik, hogy szóba álltunk velük. Ez az egyetlen kapcsolatuk, ami megmaradt a társadalommal.
