Lakossági fórumot tartottak a Tóvárosban

 Lakossági fórumot tartottak csütörtökön este a Tóvárosi lakónegyedben, ahol a városrész önkormányzati képviselője mellett a Városgondnokság szakemberei és a rendőrség körzeti megbízottja mellett a város polgármestere is ott volt. A körzet képviselője Pokrovenszky László felhívta a figyelmet arra, hogy szombaton társadalmi munkában növényeket ültetnek a Tóváros több pontján is. A fórumon szó volt arról is, hogy az Öko-program keretén belül a Tóvárosban is lehetősége van állami és önkormányzati segítséggel egyedi fűtésszabályozókat és mérőket beszerelni a lakóknak.

2008.11.21. 11:27 |
 Lakossági fórumot tartottak csütörtökön este a Tóvárosi lakónegyedben, ahol a városrész önkormányzati képviselője mellett a Városgondnokság szakemberei és a rendőrség körzeti megbízottja mellett a város polgármestere is ott volt.

 A lakossági fórumra mintegy 50-60 lakó ment el a körzetből, mely a Vörösmarty teret, a Széchenyi utat, a Hosszúsétateret, a Balatoni út egy jelentős részét és a Tóvárosi lakónegyedet foglalja magában. Ez utóbbi panelházas övezetben a park és játszótér felújítás, illetve a parkolóhelyek számának növelése a legfontosabb feladat - mondta Pokrovenszky László a Tóváros önkormányzati képviselője. Kiemelte, hogy idén a kiviteli tervek elkészítésére költöttek a legtöbbet és jövőre a Toronysoron majd 40 új parkolóhelyet alakítanak ki.

 A képviselő a Széchenyi út kapcsán kiemelte, hogy a Vörösmarty tér és a Horváth István utca kereszteződése között az út közepén található zöldsávot hasonlóképpen szeretnék felújítani, mint ahogyan az a Rákóczi úton történt. Erre azért lenne szükség, mert rendkívül balesetveszélyes ha a gyalogosok a kitaposott cserjék közti ösvényekből lépnek az úttestre. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy szombaton társadalmi munkában növényeket ültetnek a Tóváros több pontján is.

 A fórumon szó volt arról is, hogy az Öko-program keretén belül a Tóvárosban is lehetősége van állami és önkormányzati segítséggel egyedi fűtésszabályozókat és mérőket beszerelni a lakóknak.