-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Lakossági igény alapján közösen bővíthetik a feketehegyi postát
„2007-ben - amikor kétszáznegyven postát megszüntettek - sikerült olyan helyzetet teremtenünk, hogy az Szamos ABC áruházon belül egy kis helyiséget kaptunk és megnyitottunk egy postát.
A városrész lakosságszáma 6 ezer fő, ez magával hozta azt a helyzetet, hogy kinőttük a postát.
Az elmúlt napokban kaptunk a Coop Star Zrt-től egy elvi nyilatkozatot, hogy szándékukban áll, hogy az áruház felújításának alkalmával valamilyen módon a posta bővítésében is közreműködni.
Szeretnénk a postát közforgalmi térrel, nagyobb belső részekkel ellátni, külső megközelítéssel, amely az itteni igényeket kielégítené.” - hangsúlyozta a helyszínen Szigli István, önkormányzati képviselő.
"Jelen állás szerint komoly esély mutatkozik arra, hogy a jelenleg tíz négyzetméter alapterületű postahelységet mintegy ötven négyzetméteresre bővítsük.
A helyszínen jártak a Városfejlesztési Kft. munkatársai is, akik szükség esetén részt vesznek a tervezés folyamatában is.
A Coop Star Zrt. nagy területtel rendelkezik, az épület melletti parkos rész is hozzájuk tartozik, tehát parkolóbővítésre is sor kerülhet.” - tette hozzá Szigli István.
„Természetesen a Postával és az Önkormányzattal is partnerek leszünk, amit tudunk megteszünk annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb elkészülhessen a fejlesztés.” - emelte ki Forgács Zoltán, a Coop Star Zrt. Jászberény műszaki vezetője.