-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Lang Ádám a francia Dijon FCO együttesébe igazolt
A Dijon FCO és a Videoton FC meg- állapodásának értelmében a francia élvonalban szereplő csapatnál folytatja pályafutását Lang Ádám. Az átigazolást hétfőn engedélyezte a FIFA – adott tájékoztatást hivatalos honlapján a Videoton FC. A 23 éves veszprémi hátvéd tavaly júniusban érkezett a Vidihez, az elmúlt bő egy évben 36 tétmérkőzésen két gólt szerzett.
2016.09.06. 07:51 |
A Dijon FCO és a Videoton FC megállapodásának értelmében a francia élvonalban szereplő csapatnál folytatja pályafutását Lang Ádám. Az átigazolást hétfőn engedélyezte a FIFA – adott tájékoztatást hivatalos honlapján a Videoton FC. A 23 éves veszprémi hátvéd tavaly júniusban érkezett a Vidihez, az elmúlt bő egy évben 36 tétmérkőzésen két gólt szerzett.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Szeptember/Lang/Lang.jpg)
„Lang Ádámért olyan ajánlat érkezett, amelyet nem lehetett visszautasítani – a francia klub komoly összeget áldoz a válogatott hátvéd játékjogáért. Ismét egy európai topbajnokságba tudtunk eladni egy játékost, erre büszke lehet a klub. Ádám érthető okokból szerette volna kipróbálni magát külföldön, úgy gondolom, hogy ezzel az átigazolással mindenki elégedett lehet. Szeretném neki a Vidi nevében megköszönni az eddigi teljesítményét és azt, hogy akkor is tisztességesen dolgozott és mindent megtett a klub sikeréért, amikor nehezebb időszakon ment keresztül és kevesebb játéklehetőséghez jutott“ – mondta Lang Ádám távozásáról Kovács Zoltán sportigazgató a Videoton FC hivatalos honlapján.