Lélegeztetőgépeket adományozott a Videoton

A Videoton Holding ZRt. több, a koronavírus elleni küzdelemben használható védőeszközt, és a betegség kezelésében nélkülözhetetlen, speciális, non-invazív lélegeztetőgépet adományozott a Fejér Megyei Szent György Kórháznak és a Dél-Pesti Centrumkórháznak. 
2020.05.06. 14:22 |
Lélegeztetőgépeket adományozott a Videoton

A Videoton felelős vállalatként fontos feladatának érzi, hogy lehetőségeihez képest segítse a küzdelem első frontjában álló egészségügyi intézményeket és könnyítsen a rajtuk lévő nyomáson.

A járvány kitörésekor a vállalatcsoport 10 millió forintos anyagi támogatást juttatott a székesfehérvári védekezési alapba, és március folyamán betegszállítás céljára egy mikrobuszt adott át a helyi kórháznak. A jelenlegi adomány egy további lépés az előbbieken túl. A Videoton erős mérnöki tudásbázisának, beszerzési ismereteinek, és –nem utolsósorban- pénzügyi stabilitásának köszönhetően további, gyakorlati segítséget is képes nyújtani a küzdelemben leginkább érintett első vonalbeli intézmények számára.

A légzéstámogatás fontos feladat a COVID-19 betegség gyógyításban, ezért a VIDEOTON 5 db non-invazív lélegeztetőgépet szerzett be a professzionális orvosi eszközök gyártójaként jól ismert olaszországi Dimar Srl.-től mintegy 12 millió Ft értékben. A készülékek április utolsó hetében érkeztek be a gyártótól.

Ezekből a Fejér Megyei Szent György Kórház részére 2020. április 30-án a Videoton nevében Sinkó Ottó adott át három darab lélegeztetőgépet és a hozzájuk tartozó kiegészítőket, illetve azt a tíz darab magas minőségű 3M gyártmányú félálarcot, amelyhez a Videoton 3D technológiával gyártott olyan szelepeket, amelyekkel a legmagasabb fokú védelem garantálható az egészségügyi személyzet számára. A Videoton társ-vezérigazgatója emellett további alternatív védőeszköz fejlesztésekről tájékoztatta a kórház vezetőségét, majd kiemelte, hogy az első vonalban küzdők nincsenek magukra hagyva, és a jövőre nézve is felajánlotta a vállalatcsoport segítségét.

A székesfehérvári kórház mellett más intézmények is támogatásban részesültek: a Dél-Pesti Centrumkórháznak a 2 db lélegeztetőgépet juttattunk el. Amennyiben további igény adódik, úgy újabb 5 gép vásárlására van lehetőségünk, amelyek május közepétől elérhetőek. A dunaújvárosi és a kaposvári kórházakkal is megtörtént a kapcsolatfelvétel.


A VIDEOTON HOLDING ZRt. több mint 80 éves gyártási múlttal rendelkező ipari vállalatcsoport, amely 9 magyarországi és 2 külföldi (Bulgária és Szerbia) telephelyén kínál gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat ipari vállalatok számára. A cégcsoport 2019-ben realizált árbevétele közel 190 milliárd forint, és a foglalkoztatottak létszáma 8 600 fő. A fő profil az elektronikai gyártás, illetve az ezt támogató saját, a cégnél nagy hagyománnyal bíró technológiák. Ennek a kompetenciáinak bázisán a vállalat alkatrészek, modulok és szerelvények multitechnológiájú beszállító a műanyagfröccsöntés, lemezmegmunkálás, mechanikai-finommechanikai forgácsolás, szerszámkészítés és felületkezelés terén, amely tevékenységek mind hozzájárulnak a VIDEOTON hazai és nemzetközi sikeréhez. A gazdasági mutatók alapján ugyanis a VIDEOTON az egyik legértékesebb kizárólag magyar tulajdonú vállalat, és a 4. legnagyobb európai székhelyű elektronikai szerződéses gyártó.

Gazdaság

  1. Használt autót Fehérvárról

    Az egyik legnépszerűbb magyar használtautó-portál összegyűjtötte a 2024-es esztendő legjeit. ezekből kiderült, hogy a legtöbb autóhirdetést az idén - mintegy 36 ezret - Székesfehérváron adták fel.

    2024.12.19.
  2. Kyndryl munkavállalói élmény

    A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója Magyarországon elnyerte a Great Place To Work® minősítést™. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work® a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

    2024.12.16.
  3. Videoton évzáró

    A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön. Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest - jegyezte meg.

    2024.12.13.
  4. Székesfehérvár Gazdaságáért

    Ünnepélyes keretek között adták át a „Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat kedden este a Hiemer-házban. A 2024-es esztendő díjazottja Kis István, a Harman Becker Kft. korábbi ügyvezető igazgatója. A szakmájában elismert, köztiszteletben álló szakember Székesfehérvár gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként vehette át az elismerést.

    2024.12.04.