-
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Csángó est Székesfehérváron
Három év kihagyás után, idén ismét lesz csángó est Székesfehérváron. Augusztus 7-én a csángó kultúra követeinek legfiatalabb generációja, a Pusztinai Kakasok hagyományőrző zenekar látogat el a Városháza Dísztermébe.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Lendület, kötelesség, lelkiismeret - katolikus tanévnyitó a Bazilikában
2009.09.02. 16:41 |
Az elmúlt évhez hasonlóan Spányi Antal megyés püspök tartott ünnepi tanévnyitó szentmisét a katolikus oktatási intézményeknek Székesfehérváron a Bazilikában. A misére az egész egyházmegyéből érkeztek tanárok, diákok és szülők.
Szerdán Veni Sancte szentmise keretén belül nyitotta meg Spányi Antal megyéspüspök az új tanévet. Pedagógusok, diákok és óvódások érkeztek Budaörsről, Tatabányáról, Bicskéről, Érdről, Mórról, Ráckevéről, Székesfehérvárról és Budakesziről is a tanévnyitó szentmisére a Bazilikába. Az egyházi iskolák sajátsága, hogy a tanévet nem egyszerűen tanévnyitó ünnepséggel kezdik, hanem az új nevelési-oktatási év megkezdése előtt a Szentlélek oltalmát, segítő erejét kérik tanítványok, pedagógusok és szülők közösen. Spányi Antal megyéspüspök a mai világot átjáró önzésről és ennek okairól beszélt. Feltette a kérdést, hogy mivé lesz a világ, ha mindenki csak azt csinálja, amit akar, illetve mivé válik a világ, ha általánossá lesz a hazugság. Az új tanév kapcsán új lendületről, kötelességről és lelkiismeretről is beszélt. Fontosnak nevezte, hogy örömmel végezzük a dolgunkat, hiszen jót csak örömmel tehet az ember.