Lengyelországban látták vendégül a Fejér megyei és székesfehérvári delegációt

Idén a sziléziai Opole volt a házigazdája a Magyar- Lengyel Barátság Napja rendezvény- einek, a nagyszabású közös ünnepléshez 30 fős magyar delegációt láttak vendégül. Az Opole városba közösen érkező Fejér megyei és székesfehérvári delegációt Dr. Kovács Zoltán, a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal vezetője és Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere vezette. A hivatalos delegációk a kulturális programok mellett a jövőbeni együttműködés további lehetőségeiről is egyeztettek.
2015.03.27. 12:41 |
Idén a sziléziai Opole volt a házigazdája a Magyar-Lengyel Barátság Napja rendezvényeinek, a nagyszabású közös ünnepléshez 30 fős magyar delegációt láttak vendégül. Az Opole városba közösen érkező Fejér megyei és székesfehérvári delegációt Dr. Kovács Zoltán, a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal vezetője és Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere vezette. A hivatalos delegációk a kulturális programok mellett a jövőbeni együttműködés további lehetőségeiről is egyeztettek. 
A magyar és lengyel történelem közös vonásai, a két nép között kialakult szoros, történelmi barátság tiszteletére 2007-ben a Magyar Országgyűlés és a Lengyel Szejm március 23-át a Magyar-Lengyel Barátság Napjává nyilvánította. A testvérmegyei és testvérvárosi szinten is hagyományosan megtartott ünnepen hivatalos találkozókat és közös kulturális programokat rendeztek.
A lengyel – magyar barátság napja rendezvényei március 23-án hivatalos programmal kezdődtek a megyei önkormányzat részéről Dr. Kovács Zoltán hivatalvezető, Horváth András, Bálint Istvánné, Sebestyén Éva képviselők alkotta hivatalos delegáció illetve Opolei vajdaság vezetőinek és a Régiós Bizottság képviselőinek részvételével. Az Andrzej Bu³a opolei marsal és Norbert Krajczy, az opolei vajdasági közgyűlés elnökének részvételével megtartott egyeztetésen szó esett a magyar közigazgatási rendszer Fejér megyét érintő átalakításáról, kiemelten a Fejér Megyei Önkormányzat területfejlesztésben betöltött új szerepéről és feladatairól. Opole vajdaság megfogalmazta a gazdasági kapcsolatok kiépítésének igényét is a megyei önkormányzat felé. Továbbá közösen megvitatták a további együttműködés lehetőségeit a mezőgazdaság, a gasztronómia, az ifjúság és a sport területein is.
A székesfehérvári delegáció tárgyalt Miros³aw Pietrucha opolei alpolgármesterrel, megbeszélést folytatott és találkozott Arkadiusz Wi¶niewski polgármesterrel. Az egyeztetéseken a két város együttműködésének gazdasági kiterjesztéséről esett szó, első lépésként a turisztikai lehetőségek összekapcsolásáról. A delegációk közösen megtekintették az Opole Városi Könyvtárban a „Magyar-lengyel két jó barát” című kiállítást, melyen a 2014-ben Székesfehérváron rendezett barátság napra hirdetett képzőművészeti pályázat pályaműveiből nyílt tárlat. A programon a városi delegáció meghívott vendégeiként részt vettek a pályázat nyertesei: Ruzsinszki Bernadett és kísérő tanára Gálné Pék Eszter Anna a Gorsium Művészeti Szakközépiskola és Szakiskolából, valamint Turzó Kristóf és Farsang Áron és kísérő tanáruk, Pető Zsuzsa Alíz, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolából. A megnyitón Róth Péter alpolgármester és Marcin Ociepa, az opolei városi közgyűlés elnöke köszöntötte a vendégeket.
 
A folytatásban lengyel - magyar irodalmi találkozót szerveztek az Opolei Megyei Könyvtárban, ahol Chrobak Tadeusz, a könyvtár igazgatója köszöntötte a magyar delegációt, és díszvendégként dr. Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul asszonyt. A találkozón Bobory Zoltán költő, a Vörösmarty Társaság elnöke előadásában megemlékezett Vörösmarty Mihály életéről és munkásságáról, Fejér megyének és Székesfehérvárnak a magyar irodalomban betöltött szerepéről, jelentőségéről és bemutatta a Vörösmarty Társaságot. Wójcik Janusz, költő, Opole vajdaság Kulturális, Sport és Turisztikai Főosztálya Igazgatója és Dr. Cséby Géza költő Vörösmarty több ismert versének szavalásával idézték fel a költő nagyságát. Az ünnepség pillanatait zongorajáték és a költőről és írásairól vetített képsorok tették még meghittebbé a magyar és a lengyel közönség számára.
 
A két nép barátságát erősítő közös esti programok hagyományosan az opolei Filharmoniában folytatódtak. Dr. Adorján Viktor, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója megnyitotta a Mesevonat című kiállítást Az intézmény 2014-es meseillusztrációs pályázatának lengyel népmesét ábrázoló legszebb tíz alkotásából nyílt tárlat a Filharmonia előcsarnokában.
 
Majd az ünnepség fénypontjaként, az ünnepi gálaesten a delegáció vezetői, Fejér megye és Székesfehérvár Önkormányzatának nevében Dr. Kovács Zoltán hivatalvezető, és Róth Péter alpolgármester valamint dr. Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul, Grzegorz Sawicki, Opole vajdaság marsall-helyettese és Arkadiusz Wi¶niewski, Opole város polgármestere mondtak ünnepi beszédet a színpadon.
 
Dr. Kovács Zoltán köszöntőjében utalt a két nép összefonódó, közös történelmi múltjára, méltatta az ebből fakadó szoros, évezredes baráti köteléket. „Szívből remélem, hogy ez a rendezvény is, ahogy önkormányzataink további munkája is oda vezet majd, hogy polgáraink, egyesületeink és cégeink közt napi, élő, a közös érdekeken és a másik tiszteletén, szeretetén alapuló kapcsolat él majd.” – hangsúlyozta a hivatalvezető.
 
Róth Péter beszédében felidézte az Áder János és Bronis³aw Komorowski köztársasági elnökök által a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából felavatott Henryk S³aviknak és id. Antall Józsefnek emléket állító műalkotást, valamint a magyar államfő beszédére hivatkozva az alpolgármester elmondta: „Számtalanszor jobbá tudtuk tenni egymást nehéz történelmi helyzetekben. Akkor is, amikor együtt kellett küzdenünk, és akkor is, amikor birodalmak kénye más-más helyzetbe sodort minket.”
 
Az ünnepi gálán a lengyel közönség nagy tapssal kísérte a magyar fellépők: a Szedtevette zenekar és az Ikarus Senior Táncegyüttes színpadi műsorát. Az ünnepi díszfogadáson Székesfehérvár a város borával, a megye pedig móri borral és a dégi és sárszentmihályi sajtászok sajtjaival látta vendégül a vendégeket.

Közélet

  1. XX. Senior Orvostalálkozó

    A Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Szervezete immár huszadik alkalommal szervezte meg a Senior Orvosok Találkozóját. A neves fehérvári kardiológus, dr. Altorjay András ötlete volt évekkel ezelőtt, hogy nagyobb törődést kell biztosítani a szenior pályatársaknak. Az összejöveteleket rendre Székesfehérváron és Fejér vármegyében rendezik meg, ezúttal az MCC Székesfehérvári Székháza volt a helyszín.

    2024.09.14.
  2. Keresztény orvostalálkozó

    Egység és békesség Jézusban címmel tartja 27. országos konferenciáját Székesfehérváron a KOMT, azaz a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága. Az orvosokat, más egészségügyi dolgozókat és egészségügyi tanulmányokat folytatókat összefogó szervezet programjára hazánkból és a határon túlról is érkeztek résztvevők. A szakmai rendezvényt pénteken délután a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban nyitották meg.

    2024.09.13.
  3. Fehérvári siker az OKTV-n

    Paraidi Bence, a legutóbbi Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelemből országos 2. helyezést ért el. A versenyzőt és felkészítő tanárát Cser-Palkovics András polgármester a Városházán köszöntötte.

    2024.09.13.
  4. Sikeres a program, lesz folytatás

    A Magyar falu programban érintett települések több mint a felében nem, hogy megállt a népességszám-csökkenés, hanem folyamatosan emelkedik - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Sárosdon.

    2024.09.13.