-
Jótékony összefogás
Újabb jótékony célú összefogásra hívja a fehérváriakat és a Velencei-tó környék élőket a JóPont Alapítvány. A Szépréti Krisztina és Jócsák Éva által létrehozott szervezet minden évben igyekszik tenni azért, hogy a helyi gyermekotthonok lakóit olyan élményekkel ajándékozzák meg, melyekben igazán örömüket lelik.
2024.07.18. -
Ételosztás a Heti Betevővel
A hónap harmadik hétvégéjén szombaton és vasárnap is lehetőség nyílik támogatni a Fehérvári Heti Betevő csapatát és tevékenységét. Július 20-án 18 órakor kezdődik a II. Támogató party a Fehérvári Heti Betevő javára a Petz sörözőben, majd július 21-én, 10 órától az önkéntesek várják vendégeiket a Károly János utcában.
2024.07.18. -
Egyre melegebb lesz
Az MCC Klímapolitikai Intézet egy újabb kutatása szerint a jelenlegi rendkívüli meleg a jövőben csak egyre tovább fog fokozódni. A tanulmány szerint a század végére a nyár hossza akár 5-6 hónapra is növekedhet.
2024.07.18. -
Ítélkezési szünet a bíróságokon
Gyakorlatilag bezárnak a bíróságok. Július 15-től augusztus 20-ig tart az ítélkezési szünet a bíróságokon - közölte az Országos Bírósági Hivatal a honlapján.
2024.07.18.
Lengyelországban mutatkozott be Székesfehérvár és Fejér megye
Nemzetközi turisztikai vásáron mutatkozott be Székesfehérvár és Fejér megye az alapításának 800. évfordulóját ünneplő lengyel testvérvárosunkban, Opolében. A szakmai találkozón a fehérvári Tourinform Iroda és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély munkatársai képviselték városunkat és megyénket.
2017.05.30. 13:29 |
![Lengyelországban mutatkozott be Székesfehérvár és Fejér megye](/_upload/images/news/44990/opole.jpg)
„A nap felé – Nemzetközi Turisztikai Vásár”-t tizenhetedik alkalommal rendezték meg Lengyelországban. A május végi program turisztikai irodákat, hoteleket, nyaralókat, vendégházakat és további turisztikai üzletágból érkező kiállítókat hoz össze. Emellett kulturális és sporteseményekkel is várják a résztvevőket.
Székesfehérvár és Opole szoros kapcsolata miatt már nem először vettek részt a megye és a város képviselői a vásáron. A Tourinform és a Károlyi-kastély munkatársai a kiállításhoz kapcsolódó szakmai konferencián is bemutathatták Székesfehérvár és Fejér megye látnivalóit, főbb turizmushoz kapcsolódó tevékenységeit. A nagyközönség pedig Székesfehérvár standjánál ismerkedhetett a város és a megye látnivalóival.![](/_upload/editor/2017/peter/majus/opole2.jpg)
![](/_upload/editor/2017/peter/majus/opole1.jpg)
![](/_upload/editor/2017/peter/majus/opole2.jpg)