-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Letölthető a Száz lépés program értékelése
A kormányfő szerdai bejelentése nyomán a Kormányzati Portálról letölthető a Száz lépés program eddig megvalósult intézkedéseinek értékelése. A kabinet áprilisban hirdette meg a mindennapi élet területeit érintő intézkedéscsomagot. A program már bejelentett és megvalósult részeinek értékelését a Kormányzati Portál oldalain hozták nyilvánosságra.
2005.11.11. 08:03 |
A kormányfő szerdai bejelentése nyomán a Kormányzati Portálról letölthető a Száz lépés program eddig megvalósult intézkedéseinek értékelése. A kabinet áprilisban hirdette meg a mindennapi élet területeit érintő intézkedéscsomagot.
A kormány szerdai ülésén értékelte a Száz lépés program eredményeit. Akkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elmondta, a program már bejelentett és megvalósult részeinek értékelését a Kormányzati Portál oldalain hozták nyilvánosságra.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai ülésen elmondta, eddig 110 lépést jelentettek be. A kormányfő elmondta, a Száz lépés program eredményeiről összefoglaló készül a Parlament részére, melynek határozati javaslatában szerepelhet az is, melyek azok az intézkedések, melyekkel minden parlamenti párt egyetért.
A kormány 2005. áprilisában hirdette meg a Száz lépés programját. A program keretében a hétköznapi életet érintő reformokat és támogatási formákat hirdettek meg a munka, oktatás, adózás, családtámogatás, nyugdíj vagy a mezőgazdaság területén.