-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Lezárták a Velencei-tó zsilipjét - még ÉLETVESZÉLYES a jégre menni
A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a velencei-tavi vízeresztés felfüggesztése mellett döntött: a zsilipet fokozatosan elzárják, péntek estére pedig teljesen felfüggesztik a vízeresztést. Mind a nádaratók, mind pedig a tó jegén sportolók számára veszélyes lenne, ha jégréteg alól kiengedik a vizet, ezért ezt olvadásig szüneteltetik. A hétvégén még ÉLETVESZÉLYES rámenni a Velencei-tó jegére, ugyanis a part mentén, ahol jelenleg 150 cm-es víszszint van kettős jégréteg alakult ki, ami különösen veszélyes.

Befagyott a Velencei-tó, emiatt felfüggesztik vizének leeresztését. Pénteken délig fokozatosan lezárják a zsilipet – közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője. A Velencei-tavat átlagosan 4-5 centiméteres jég borítja, ami nem alkalmas téli sportolásra – figyelmeztetnek a szakértők.
A vízeresztés felfüggesztése egyrészt a halászati és természetvédelmi szempontokat szolgálja, de a nádvágás szempontjából is fontos, hiszen a jég teherbíró képességétől függően napokon belül mintegy 500 hektáron kezdenek dolgozni a nádaratók. A nád torzsája hosszú évek óta a jég felett volt, ezért nem lehetett nádat aratni, mert ha tönkreteszika torzsát, akkor megölik a nádat. Az idén a jég alatt vannak a torzsák, így végre az egész tavon levághatják a nádat, ami nem csak üzleti szempontból jó az aratóknak, hanem a nyári vízminőség miatt is örvendetes, hiszen a tavalyi nád nem a tóban bomlik le. A nád minősége várhatóan nem lesz olyan kíváló, mint néhány évvel ezelőtt. Azt mondják a nádazók, hogy a rendszeresen minden évben vágott nád a legjobb minőségű, így ha minden jól alakul jövőre busás üzlet lesz nádvágást végezni/végeztetni a Velencei-tavon.