-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Lezárult a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése
![Lezárult a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése](/_upload/images/news/76291/kdv.jpg)
"Ha össze tudunk fogni, együtt meg tudjuk valósítani mindazt, amit elődeink megálmodtak" – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András, a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer e hét szerdai projektzáró rendezvényén.
Székesfehérvár polgármestere – a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke – ünnepi beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy 18,5 milliárd forintból – 14,5 milliárd forint európai uniós és hazai támogatással – Székesfehérváron és Adonyban megépüljön a két hulladékkezelő központ, Budakeszi, Dunaföldvár, Dunaújváros, Gárdony, Mór, Oroszlány Polgárdi és Székesfehérvár településeken megnyíljon nyolc új hulladékudvar, és 143 településen elinduljon a házhoz menő szelektív gyűjtés rendszere.
"Rengeteg ember közös munkájának az eredménye az, amit elértünk!" –hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András. "Büszkék lehetünk rá, nemcsak a hulladékgazdálkodás, hanem környezetvédelem területén is! A projekt keretében az elkülönített hulladékgyűjtést biztosító gyűjtőedényeket juttattunk el a lakossághoz, az ő aktív közreműködésük is szükséges ahhoz, hogy projektünk hosszú távon sikeres legyen. A munkánk tehát nem zárul le. Rengeteg szakmai javaslat jött, amit érdemes lenne megvalósítani. Hiszek abban, hogy fogunk tudni együtt működni a jövőben is, és a most még hiányzó elemeket is meg tudjuk valósítani a következő években "– zárta beszédét a társulásvezető.
Törő Gábor országgyűlési képviselő ünnepi beszédében elmondta: több mint 517 ezer ember környezetét teszi élhetőbbé az új hulladékgazdálkodási rendszer, melynek bevezetésével a begyűjtött hulladéknak alig fele kerül a lerakókba. Az eseményen részt vett Barkóczi Barbara, a Miniszterelnökség titkárságvezetője és dr. Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.
Mindketten a körforgásos hulladékkezelés és a környezetvédelmi projektek támogatásának fontosságát hangsúlyozták, illetve gratulációjukat fejezték ki a projekt példaértékű megvalósításáért. A 18,25 milliárd forint összértékű, Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése (KEHOP 3.2.1-15-2016-00002) elnevezésű program az Európai Unió támogatásával, az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.