-
Csoportokat is fogad az élményösvény
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtt júniusban átadott IllaBerek Élményösvényt eddig elsősorban a családok látogatták, ám az ősz beköszöntével megnyílt annak a lehetősége is, hogy óvodai, iskolai csoportok jelentkezzenek be és kapjanak „szakvezetést”. Az ösvény manóházai mesés feladatokkal, fejtörőkkel várják a gyermekeket.
2024.10.07. -
Bemutatók a csillagdában
A felújítást követően ismét beindulnak a szakkörök és bemutatók hétfőnként a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban. A 10-14 éves fiataloknak szóló foglalkozás 17 órakor kezdődik, majd 19 órától távcsöves bemutatókat tartanak a Székesfehérvári Kulturális Központ (volt Szabadművelődés Háza) épületének legmagasabb pontján, a csillagdában.
2024.10.07. -
Virágos Székesfehérvár 2025
A 2025 tavaszán kiosztandó növényekre, komposztálóra, esővízgyűjtőre, fecskefészekre, madárodúra és denevérodúra 2024. szeptember 25. és 2024. október 10. között lehet pályázni. Társasházak és Intézmények esetén a megpályázott csomagon felül igényelhető kilenc tő vadszőlő a kukaketrecek befuttatására.JELENTKEZNI ITT LEHET!
2024.10.06. -
Új Nap – Új Remények
A megszokottnál is nagyobb nyüzsgéssel köszöntött a szombat reggel a Sóstó Természetvédelmi Területre. Két- és négylábú látogatók lelkes csoportja gyülekezett a Zöld tanyánál, hogy közös sétával köszöntse a napfelkeltét, egyúttal felhívja a figyelmet a civil kezdeményezések és a jó ügyek támogatásának fontosságára, valamint a felelős állattartásra.
2024.10.05.
Logisztikai csapatverseny a Hydronál - a gyártósoron is voltak feladataik a fiataloknak
Nagy a nyüzsgés ebben a helysiégben, nem véletlenül, hiszen az egyetemisták csak akkor jöhetnek ki belőle, ha a rájuk bízott feladatot megoldották. Nagy tehát a tét és a szakmai kihívás is, hiszen ez az egyik James Bond filmben is használt Auston Martin alváza, ezzel kapcsolatos teendői voltak a fiataloknak.
A gyártósoron fut egy önvezető targonca, amelyet most a versenyen résztvevő fiatalok programoztak be, de számításos, kommunikációs és kreatív része is volt a bajnokságnak. A Hydro két éven át lobbizott azért, hogy megrendezhessék a döntőt. Fontos számunkra az utánpótlás képzés és az, hogy minél több leendő szakember megismerje a náluk végzett munkát - mondja Bíró Norbert a vállalat belső logisztikai vezetője.
A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja idén tizedjére szervezi meg a versenyt. A klub célja a logisztikai szakma szépségeinek népszerűsítése. Összesen 19 hazai illetve határon egyetemről jelentkeztek a versenyre, de a döntőbe hat csapat jutott be, ők jöttek a Hydrohoz.