"Magyarország legkisebb településéhez is a nagyvárosokon keresztül vezet az út"

Meggyőződés- ünk, hogy Magyarország legkisebb településéhez is a nagyvárosokon keresztül vezet az út – hangoztatta Orbán Viktor a Modern városok program keddi, székesfehérvári állomását követően a Fehérvár Televíziónak adott interjúban. A miniszterelnök azt is elmondta, a megyei jogú városok után a megyei önkormányzatokkal köt megállapodást a kormány.
2015.05.26. 20:44 |
Meggyőződésünk, hogy Magyarország legkisebb településéhez is a nagyvárosokon keresztül vezet az út – hangoztatta Orbán Viktor a Modern városok program keddi, székesfehérvári állomását követően a Fehérvár Televíziónak adott interjúban. A miniszterelnök azt is elmondta, a megyei jogú városok után a megyei önkormányzatokkal köt megállapodást a kormány.
A kormányfő kijelentette: az ország vidék nélkül elképzelhetetlen. A vidéket sokan a faluval azonosítják, holott a vidéki Magyarország fejlődésének kulcsa a nagyvárosokban van - mondta. Orbán Viktor rámutatott: amennyiben a vidéki városok modern ipari és mezőgazdasági központokká válnak, akkor "magukkal húzzák" a falusias lakókörnyezeteket. Hozzátette: ha a nagyvárosok nem fejlődnek, akkor a falusi életkörülmények sem javulnak.
 
A miniszterelnök közölte, hogy a vidék fejlődése érdekében először a 23 megyei jogú várossal köt megállapodást a kormány, aztán a 19 megyei önkormányzat következik, ahol a kis- és közepes településekről szóló fejlesztési megállapodásokat kötik meg.
 
Orbán Viktor a Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármesterrel kötött keddi megállapodásról elmondta: mindez járt a fehérváriaknak, megdolgoztak érte. Bizonyított a város, mert modern ipari várossá lett, miközben a 90-es évek elején a szocialista ipar összeomlása után komoly munkanélküliséggel küzdött.
 
Megjegyezte: ma már Székesfehérváron nem a gyárak és a befektetők megléte a kérdés, hanem a feljebb lépés. Életminőség-fejlesztésre van szüksége a városnak a további befektetők letelepedése és a munkaerő biztosítása miatt – vélekedett a kormányfő, hozzátéve: nagy mennyiségű szakképzett munkaerő csak új lakások építésével biztosítható.
 
A miniszterelnök hangsúlyozta: a beruházók több százfős munkaerőigényeit a város nem tudja kielégíteni, ezért a munkásszállókat újra kell nyitni, lakóövezetek építésével vonzóvá kell tenni a települést a munkavállalók számára.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.