-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Magyarország nincs a legszennyezőbb erőművek listáján
A Természetvédelmi Világalap (WWF) által most kiadott és az Európai Unió 30 legszennyezőbb villamoserőművének listáján nem szerepel magyarországi erőmű. A kelet-európai térségből csehországi és lengyelországi is, míg a legszennyezőbb erőmű kétes értékű címét egy görögországi viselheti. A nyertes görögországi erőmű egy megtermelt kilowattóráért 1,35 gramm széndioxidot bocsát a levegőbe.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) által most kiadott és az Európai Unió 30 legszennyezőbb villamoserőművének listáján nem szerepel magyarországi erőmű. A kelet-európai térségből csehországi és lengyelországi is, míg a legszennyezőbb erőmű kétes értékű címét egy görögországi viselheti.
A WWF elismeri, hogy a széntüzelési erőművek állnak a lista szinte minden helyén, emiatt számos németországi erőmű került a legszennyezőbb uniós erőművek közé, az első tízből öt német, kettő spanyol, de a 30-as listán 9 német erőmű található és öt lengyelországi, őket követik a spanyolok, az olasz, a britek.
A nyertes görögországi erőmű egy megtermelt kilowattóráért 1,35 gramm széndioxidot bocsát a levegőbe. A WWF közvetve elmarasztalt az RWE és Vattenfall német és az Enel olasz energiaszolgáltatót, mondván: az EU 30 legszennyezőbb erőművéből mindegyik 4-et mondhat magáénak.