-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Magyarországi ősbemutató a Pelikánban
Tömöry Péter 1991-ben írta a művet németül, 1992-ben mutatták be a Badische Landesbühnében, Németországban, ahol 1991−1993 között főrendező volt. A történet alapjául az szolgált, hogy 1989-ben emigrált Kolozsvárról Németországba, ahol néhány napot egy menekülttáborban töltött. Akkor a saját bőrén tapasztalta, milyen, ha egy felnőtt ember, akinek van már egy felépített élete, elhagyja a hazáját, tele van szorongással, kétellyel, és elvágva minden szálat, arra vár, hogy beengedjék egy másik országba, ahol az álmait megvalósítva új életet kezdhet. A dráma a várakozás gyötrelmeiről szól, a világhuzatba kitettségről.
Szabó K. István immár másodszor rendez a fehérvári teátrumban. Az Európa, édes hazám című darabból leginkább a szereplők álmai érdeklik. Ez a darab egy átmeneti állapot érzékeny látlelete: az otthon kereséséről szól, egy olyan időszakban, amikor a mesterségesen szétszabdalt Európa árvái visszakérezkednek a szülői házba. Akiket felvásárolt az anyaország, azok bízhattak az újrakezdés lehetőségében. Akikért nem fizettek fejkvótát, ők az Európa, édes hazám hősei, egy német menekülttáborban összezárva, karácsonykor, várják a megváltást.