Május 2-án kezdődik az érettségi - többen tesznek emelt szintű vizsgát

 Több mint 142 ezer diák - mintegy háromezerrel több, mint tavaly - tesz érettségi vizsgákat az idén a május 2. és június 28. közötti vizsgaidőszakban. A vizsgák 1.187 helyszínen, 3.723 vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd. A diákok együttesen 485 ezer érettségit tesznek le, ebből 31 ezer az emelt szintű vizsga, 454 ezer a középszintű.
2011.04.05. 07:19 |
 A tavalyinál 3 ezerrel többen, 142 ezren tesznek az idén érettségi vizsgát, az emelt szintű vizsgák száma 2010-hez képest 14 százalékkal nőtt. A felsőoktatási intézményekbe 141 ezer diák jelentkezett, ez megfelel a tavalyi aránynak – mondta el Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke.
 
 
Több mint 142 ezer diák - mintegy háromezerrel több, mint tavaly - tesz érettségi vizsgákat az idén a május 2. és június 28. közötti vizsgaidőszakban. A vizsgák 1.187 helyszínen, 3.723 vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd. A diákok együttesen 485 ezer érettségit tesznek le, ebből 31 ezer az emelt szintű vizsga, 454 ezer a középszintű.
 
Az emelt szintű vizsgák száma tavalyhoz képest 14 százalékkal, négyezerrel emelkedett. A diákok választása alapján - az idegen nyelven tett vizsgákat külön számolva - 192 tárgyból lesz középszintű és 57 tárgyból emelt szintű érettségi. A mostani vizsgaidőszak újdonsága, hogy emelt szintű vizsga csak azokból a tárgyakból tehető, amelyek a felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők. Az érettségi vizsgák megszervezésére az idén is 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre.
 
A vizsgák május 2-án kezdődnek és június 28-án zárulnak. Az írásbeliket május 2-től május 23-ig tartják, az emelt szintű szóbelik június 2-8. között lesznek, míg a középszintűek június 14-28. között. A diákok ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a hét vizsgafajta mindegyikével. A legtöbben "rendes" érettségit tesznek majd, szám szerint 417.900-at, ez az összes vizsga 86 százaléka. A már érettségivel rendelkezők csaknem 14,5 ezer ismétlő vagy kiegészítő vizsgát tesznek, ez a vizsgák 3 százaléka. Emellett több mint 8100 szintemelő vizsga lesz, 33 százalékkal több, mint tavaly. Változás az is, hogy az Oktatási Hivatal megszűnt regionális igazgatóságának feladatait a vizsgák szervezésében az újonnan alakult egyes kormányhivatalok látják el.
 
Csaknem 141 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba
 
Csaknem 141 ezren adtak be az idén felsőoktatási intézményekbe felvételi kérelmet, körülbelül ugyanannyian, mint tavaly. A legnépszerűbb intézmény ebben az évben is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ; a legidősebb jelentkező 1939-ben született és fizikát szeretne tanulni.
 
A felvételizők többsége az elektronikus jelentkezést választotta, 81.054-en éltek ezzel a lehetőséggel, számuk az idén haladta meg először a papíron jelentkezőkét – mondta az Oktatási Hivatal elnöke. Alapképzésre 95.660-an, egységes, osztatlan képzésre 10.622-en, felsőfokú szakképzésre 8842-en, mesterképzésre 25.506-an adtak be kérelmet. Az állandó lakhely alapján a legtöbben, több mint 42 ezren a közép-magyarországi régióból jelentkeztek. Államilag támogatott képzésre első helyen 124.378-an, költségtérítéses oktatási formákra 18.022-en jelentkeztek. Az elsőhelyes jelentkezések között kicsivel nőtt a felsőfokú szakképzésre és elenyészően csökkent a mesterképzésre jelentkezők száma. Az alap- és osztatlan képzésre összesen 362 ezer jelentkezést nyújtottak be a diákok. A felsőfokú szakképzés iránti érdeklődés 5-7 százalékkal növekszik az elmúlt években, úgy tűnik, a diákok felfedezték ezt a képzési formát.
 
 

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.