-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Május 20-ig látogatható A Döntés kiállítás a Csók István Képtárban
A múzeum kiállítóhelyei, köztük a Csók István Képtár életében A Döntés messze a leglátogatottabb a kortárs képzőművészeti kiállítások között. A tárlaton hamarosan már a tízezredik látogatót köszönthetik, szerdán délelőtt 10 óráig összesen 9611 ember tekintette meg a különleges atmoszférájú képeket. A kiállítást május 20-ig, a Kortárs Művészeti Fesztivál végéig hosszabbították meg.
2017.03.29. 10:53 |
A Seuso kiállítást négy hónap alatt mintegy 35 ezren látták, ez a rekord, de most már az élmezőnybe tartozik látogatottság alapján A Döntés című kiállítás is. " A Döntés című kiállítás érzelmeket vált ki az emberekből, van akinek tetszik, van akinek nem, de mindenképpen beszéd téma. Kultúráról, értékekről beszélgetünk, ez pedig kiemelkedően fontos egy város életében, ezért is fontos a kulturális közeg, ami körbevesz bennünket." - fogalmazott a kiállítás kapcsán Székesfehérvár polgármestere, aki elmondta, hogy amikor az önkormányzat az államtól átvette a múzeum fenntartó jogosítványait, célként tűzte ki, hogy a gyűjteményt megmutatva, kiállításokat idehozva visszavigye az emberek tudatába a múzeumot.
"Múzeumba látogatni, kiállításokat megnézni, arról egyet beszélgetni egy kávézó teraszán, mindez hozzátartozik egy városhoz, ami több mint ezer éves történelme során büszke lehet értékeire." - mondta Cser-Palkovics András polgármester, aki szólt arról is, hogy Somogyi Győzőnek sokat köszönhet a város, hiszen az általa létrehozott történelmi bábok bizonyos értelemben már szimbólumaivá is váltak a városnak, míg a Döntés kiállítás arra sarkall minket, hogy merjünk vitázni saját történelmünkről, felvállalni értékeinket, felvállalni azt, amiben egymással sem értünk egyet, de hozzátartozik az identitásunkhoz.
Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója kiemelte, hogy A Döntés kiállítás az egyik leglátogatottabb kortárs képzőművészteti kiállítássá vált rövid idő alatt. A tárlatot szerdán délelőtt 10 óráig 9611-en látták, így hamarosan a tízezredik látogatót köszönthetik. A tízezredik látogató ajándékként családi belépőt fog kapni mind a Pompeji kiállításra, mind a Floralia-ra Gorsiumba, valamint egy két fő részére szóló vacsorameghívással is kedveskednek neki.
Kulcsár Mihály elmondta, A Döntés kiállítás sikere miatt arra gondoltak, érdemes volna ezt a tárlatot meghosszabbítani, ehhez adódott a megfelelő rendezvénysorozat is, hiszen ez a kiállítás passzol a Kortárs Művészeti Fesztivál programjai közé. A tárlatot egészen a fesztivál végéig, május 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A Döntés című kiállítás továbbra is a Vörösmarty Mihály Könyvtár érvényes olvasójegyeivel ingyenesen tekinthető meg. A Csók István Képtár hétfőtől péntekig, valamint vasárnap 10-18 óra, míg szombaton 9-18 óra között várja a látogatókat.