-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Már a kockaköveket rakja a kivitelező az Arany János utcában
A Városház tér és a II. János Pál pápa tér közötti szakaszon hétfőn elkezdődött a kockakövek lerakása. Az Arany János utca felújításának utolsó üteme kezdődött meg a burkolat visszahelyezésével.
2018.01.15. 14:31 |
![Már a kockaköveket rakja a kivitelező az Arany János utcában](/_upload/images/news/48058/AranyJ_utca_burkolat-0049.jpg)
A tél ellenére enyhe időjárás lehetőséget ad a kivitelezőnek arra, hogy folyamatosan haladjon az Arany János utca felújítása. A beruházás keretében kicserélték a közművezetékeket és decemberben elkészült az ideiglenes, a gyalogos közlekedést már biztosító burkolat.
![Már a kockaköveket rakják az Arany János utcában](/_upload/images/medialibrary/48057/AranyJ_utca_burkolat-0003.jpg)
Már a kockaköveket rakják az Arany János utcában
Tavasszal folytatódik a régészeti feltárás, és közben zajlik a Szent István-székesegyház előtti tér tervezése is. Ezeknek a lezárultával véglegesedik a bazilika előtti tér kialakítása.