-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Már megint nevet vált a királyi egyes...
Szélesebb közönségre számít a Magyar Televízió egyes csatornája, melynek neve a jövő héttől ismét m1, míg a kettes csatornát tematikus csatornaként alakítják át. A két csatorna műsorai az év utolsó négy hónapjában összesen másfélmilliárd forintba kerülnek majd. Az m1 - amelynek programja ősszel 37 százalékban tájékoztató, 31 százalékban szórakoztató, 20 százalékban művelődési műsorokból áll - célja továbbra is az lesz, hogy kiszolgálja a társadalom legszélesebb rétegeit, míg az m2-t formateremtő tematikus csatornaként képzeli el a menedzsment.
2005.09.09. 09:16 |
Szélesebb közönségre számít a Magyar Televízió egyes csatornája, melynek neve a jövő héttől ismét m1, míg a kettes csatornát tematikus csatornaként alakítják át. A két csatorna műsorai az év utolsó négy hónapjában összesen másfélmilliárd forintba kerülnek majd.
A jövő héttől ismét m1 néven működik a Magyar Televízió egyes csatornája - jelentette be Simon András, a közszolgálati médium műsorokért felelős alelnöke csütörtökön. - Azt szeretnék, hogy "egyre karakteresebben különbözzön egymástól" az eddig MTV néven működő nemzeti főadó, valamint a kulturális, művészeti, ismeretterjesztő kettes csatorna, az m2 - magyarázta a döntést.
Az m1 - amelynek programja ősszel 37 százalékban tájékoztató, 31 százalékban szórakoztató, 20 százalékban művelődési műsorokból áll - célja továbbra is az lesz, hogy kiszolgálja a társadalom legszélesebb rétegeit, míg az m2-t formateremtő tematikus csatornaként képzeli el a menedzsment.
Másfél milliárdból készül az őszi struktúra
Alig másfél milliárd forintból készíti két csatornája műsorait az év utolsó négy hónapjában a Magyar Televízió - mondta az őszi struktúrát bemutató sajtótájékoztatón Simon András megjegyezve, az új műsorrenddel egyebek mellett arra törekednek, hogy megtartsák a fiatalabb korosztályok nyáron felkeltett érdeklődését.
Pusztai András, az m1 főadó csatornaigazgatója arról beszélt, hogy gyökeresen átalakul a csatorna hírstruktúrája: két-három óránként kerülnek adásba híradók és hírösszefoglalók. Emellett például - a már bevezetett Panoráma néven - hiteles és igényes külpolitikai műsor jelentkezik a közeljövőben, de megújul a Napi Mozaik című délelőtti szolgáltató műsor is.
Az m2-t irányító Kósa Somogyi György azt emelte ki, hogy a csatorna délelőttönként művészeti és népszerű ismeretterjesztő, este kulturális műsorokat kínál, hétköznaponként este fél kilenctől pedig dokumentumfilm-sávot indít.
(forrás www.magyarorszag.hu)