-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Március 10-ig lehet jelentkezni a József Attila munkásságáról szóló vetélkedőre
Ismét meghirdette a József Attila életéről és munkásságáról szóló, Költőnk és kora című irodalom- történeti vetélkedőt A Szabadművelődés Háza, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Társaság. A középiskolásoknak szóló, kétfordulós versenyre március 10-ig lehet jelentkezni.
2017.03.01. 09:37 |
Ismét meghirdette a József Attila életéről és munkásságáról szóló, Költőnk és kora című irodalomtörténeti vetélkedőt A Szabadművelődés Háza, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Társaság. A középiskolásoknak szóló, kétfordulós versenyre március 10-ig lehet jelentkezni.
A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján. A jeles alkalomhoz kapcsolódóan hirdették meg immár 26. alkalommal a Költőnk és kora című vetélkedőt a középiskolás csapatok számára. A verseny József Attila munkásságát, életét, korát, irodalomtörténeti jelentőségét és hatását foglalja össze. Célja, hogy a diákok ismereteik elmélyítésével még közelebb jussanak a költő világához, és fejlesszék kreatív készségeiket. A játék összefoglalja József Attila munkásságát és életét – különös tekintettel a kortársaival való kapcsolataira, utóéletét, költészetének hatását és a 20. század első évtizedeinek költészetét.
A két fordulóból álló versenyre négyfős, középiskolás csapatok jelentkezését várják március 10-ig a www.tarsolyegyesulet.hu honlapon, egy iskolából akár több csapat is részt vehet a tudáspróbán. Az első fordulóban egy internetes játék feladatait kell megoldani március 16-26. között. A zsűri döntése alapján a legtöbb pontszámot elért csapatok kerülnek be a fináléba, melyet április 11-én rendeznek meg A Szabadművelődés Házában. A legjobban szereplő csapatok 32.000, 24.000, illetve 16.000 forint értékű könyvvásárlási utalványt és könyveket kapnak ajándékba. Ezen kívül a legsikeresebb iskolát Tóth László vándordíjban részesítik. Tóth László, A Szabadművelődés Háza volt munkatársa és igazgatója hozta létre és szervezte hosszú éveken keresztül a Költőnk és kora vetélkedőt.