-
Tánc-tér és Háztűznéző
Augusztus 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében kerül megrendezésre két igazán különleges előadás a Vörösmarty Színházban. Láthatjuk a Székesfehérvári Balett Színház produkcióját és Gogol: Háztűznéző című darabját is.
2024.07.30. -
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Márton napi bálra vár a Fehérvári Polgárok Egyesülete
A Fehérvári Polgárok Egyesülete idén is szertettel várja a Székesfehérváriakat, Szent Márton napi ünnepségére. Szombaton a múzeumban rendezik meg a hagyományos batyus bált. Kocsis Balázs az egyesület elnöke, elmondta készülnek a Katalin napra is amelyet immáron nyolcadik alkalommal rendeznek meg a Kati néni szobornál a Liszt Ferenc utcában.
2009.11.08. 11:31 |

![](/_user/0/Image/00Gergo_a2009/oktobertol/marton01.jpg)