-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Második helyen végzett az FKC a váci tornán
Három meccsből kettőt megnyert, egyet pedig minimálisan elveszített a Fehérvár KC, így végül második lett a váci Interpress Kupa felkészülési tornán. Bakó Botond csapata vasárnap egészen simán, kilenc góllal verte a házigazda váciakat, köszönhetően többek között az ismét bevethető, hétgólos szerb átlövő, Bandelier remeklésének. A héten az osztrák Hypo ellen hazai pályán játszik az FKC.
2015.08.24. 09:27 |

Mint megírtuk, szombaton egygólos vereséget szenvedett a Dunaújvárostól, majd legyőzte a Siófokot a nagyon tartalékos Fehérvár KC Vácon. Vasárnap a hazaiak ellen a felkészülési torna ezüstérme volt a tét, és az FKC kétgólos félidei vezetés után 34-25-re nyerte a találkozót. Magabiztos győzelmének köszönhetően második helyen végzett a négycsapatos tornán a fehérvári együttes.
![](/_user/0/Image/000000_somi2015/0000_augusztus_1/_kezi_felkeszulesi__011.jpg)
Az előző napi hiányzók közül ezúttal Biljana Bandelier már Bakó Botond rendelkezésére állt, és hét akciógóllal járult hozzá csapata győzelméhez. A vasárnapi meccsen is Szendrey Viktória volt az FKC egyetlen kapusa; a 19 éves hálóőr a torna mindhárom mérkőzésén – azaz 180 percen keresztül – nagyszerű teljesítményt nyújtott.
A héten csütörtökön vár újabb ellenfél a fehérváriakra, akik aznap délelőtt 10.30-kor, és délután 16 órakor is megmérkőznek hazai pályán az osztrák rekordbajnok Hypo csapatával.
A héten csütörtökön vár újabb ellenfél a fehérváriakra, akik aznap délelőtt 10.30-kor, és délután 16 órakor is megmérkőznek hazai pályán az osztrák rekordbajnok Hypo csapatával.
Ipress Kupa, Vác:
Fehérvár KC – Ipress Center-Vác 34-25 (14-12)
FKC: Szendrey (kapus), Bandelier 7, Herr A. 5 (3), Horváth 4, Tápai 4, Májer 3, Mayer 3, Ishitate 3, Tanabe 3, Hajduch 2, Boldizsár, Csáki, Hrabovszky.