-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Még ebben az évben befejeződik a Felsőváros csatornázása
A Felsőváros csatornázásának kiviteli tervei napokon belül megérkeznek az önkormányzathoz, ami annyit jelent, hogy a következő közgyűlés megindíthatja a közbeszerzési eljárást a kivitelező kiválasztására. Mivel az állami céltámogatás, amit nyert Székesfehérvár a városrész teljes csatornázottságának eléréséhez csak ebben az esztendőben használható fel, ezért 2005-ben biztosan befejeződik a Felsőváros csatornázása -válaszolta kérdésünkre Rockenbauer Lajos a városrész önkormányzati képviselője.

A beruházási költség 259 millió forint, ebből 104 milliót pályázott a város és 135 milliót biztosít saját forrásból. A csatornázás 315 ingatlant érint és még ebben az évben befejeződik a munka, ami a tervek szeint néhány hónapig tart majd. A beruházás részeként a Kertalja utca és Kertalja köz, az Attila utca (a Koppány u és a Kertalja között), a Vajda sor, Kecskeméti utca, Gödör utca, Pörös utca lesznek csatornázva. Rockenbauer Lajos a Felsőváros önkormányzati képviselője elmondta, hogy ezzel a beruházással teljes lesz a városrész csatornázottsága.