-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Még kaphatók jegyek a Gyulai István Emlékversenyre
Ahogy arról már többször írtunk, világklasszis atléták sora vendégeskedik július 8-án a Bregyó-közi atlétikai centrumban. A Gyulai Memorial mezőnyében olimpiai- és világbajnok, világcsúcstartók, a nemzetközi mezőny krémje mellett magyar bajnokok, köztük olimpiai aranyérmesünk, Pars Krisztián is ott lesz.
2014.07.03. 07:55 |
Ahogy arról már többször írtunk, világklasszis atléták sora vendégeskedik július 8-án a Bregyó-közi atlétikai centrumban. A Gyulai Memorial mezőnyében olimpiai- és világbajnok, világcsúcstartók, a nemzetközi mezőny krémje mellett magyar bajnokok, köztük olimpiai aranyérmesünk, Pars Krisztián is ott lesz. A 100 méteres síkfutás kihívásának pedig bárki megfelelhet a "Te mennyit futsz százon?" próba keretében. A nagyszabású eseményre még kaphatók jegyek Fehérváron és az online értékesítőnél is.
Június elején számoltunk be róla ebben az írásunkban, hogy először szolgáltak nevekkel a Gyulai Memorial szervezői, ekkor tudtuk meg, kik az első világsztárok, akik igent mondtak a meghívásra. Később a névsor bővült, múlt héten írtunk róla, hogy mitől lesz óriási verseny például férfi 400 gáton vagy a női 100 méteren. De már ezt megelőzően is beszámoltunk arról, hogy a férfi 100 méter korábbi világbajnoka is a Bregyóban száguld jövő kedden, és ne feledkezzünk meg a nyilvánosságra került egyéb nagy nevekről, valamint a legjobb magyar atlétákról sem! Kalapácsvető olimpiai bajnokunk, Pars Krisztián is parádés mezőnyben avathatja fel a Bregyó-közi pályát.
Az interaktivitásról pedig a "Te mennyit futsz százon?" program gondoskodik, ennek keretében bárki, aki eljön, profi körülmények között (rajtgép, fotocellás időmérés) mérheti le, hány másodperc alatt teljesíti a klasszikus sprinttávot!
A Gyulai Memorialra még kaphatók belépők Székesfehérváron, az alábbi árusító helyeken:
Autoclub Travel Székesfehérvár
József Attila utca 2/A.
Bolla Travel Utazási Iroda
Távirda utca 18.
IBUSZ Székesfehérvár
Táncsics utca 5.
Media Markt Székesfehérvár
Palotai út 6. (Bevásárlóközpont)
Neckermann Utazási Iroda Székesfehérvár
Kossuth utca 13.
Pannon Lapok Társasága - Székesfehérvár
Fő u. 17.
Premier Szervező Iroda
Károly János u. 2. (Távírda folytatása)
Quaestor Travel Székesfehérvár
Megyeház utca 3. (bejárat a Liszt F. u. felől)
Wonderland Travel Utazási Központ
Távirda utca 5.
Fentiek mellett a ticketexpress online felületén érdemes keresni a belépőket, amelyek 500-1400 forintos, igen kedvező áron vásárolhatók meg az év legrangosabb hazai atlétikai versenyére!