Megbukott az EU-alkotmány Franciaországban

 A franciák -magas részvétel mellett- tömegesen elutasították a vasárnapi népszavazáson az Európai Unió alkotmányát. A népszavazáson 54,87 százalékos volt a nem szavazatok aránya. Az EU-alkotmány elfogadását a szavazók 45,13 százaléka támogatta. Párizsban a szavazók 66 százaléka támogatta az európai alkotmányt.Franciaország az első alapító ország lett, amely elutasította az alkotmányos szerződést. Az eredmény várhatóan más referendumokra is kihat, például Hollandiában, ahol szerdán tartanak népszavazást az EU alkotmányáról, és ahol az előrejelzések szerint szintén a nemek többsége várható.

2005.05.30. 07:12 |

 A franciák -magas részvétel mellett- tömegesen elutasították a vasárnapi népszavazáson az Európai Unió alkotmányát. A népszavazáson 54,87 százalékos volt a nem szavazatok aránya. Az EU-alkotmány elfogadását a szavazók 45,13 százaléka támogatta. Párizsban a szavazók 66 százaléka támogatta az európai alkotmányt.

 A franciák tömegesen elutasították a vasárnapi népszavazáson az Európai Unió alkotmányát. A belügyminisztérium által közölt hivatalos végeredmény szerint a népszavazáson 54,87 százalékos volt a nem szavazatok aránya. Az EU-alkotmány elfogadását a szavazók 45,13 százaléka támogatta. A távolmaradók aránya 30,26 százalék volt.

 A  francia nagyvárosok többsége igennel szavazott, Marseille kivételével, ahol igen magas volt a nem szavazatok aránya. Párizsban a szavazók 66 százaléka támogatta az európai alkotmányt. Dominique de Villepin belügyminiszter tájékoztatása szerint megyénként igen változó volt a helyzet, a falvakban nagyobb volt a nem szavazatok aránya a városokhoz képest.

 Franciaország az első alapító ország lett, amely elutasította az alkotmányos szerződést. Az eredmény várhatóan más referendumokra is kihat, például Hollandiában, ahol szerdán tartanak népszavazást az EU alkotmányáról, és ahol az előrejelzések szerint szintén a nemek többsége várható.

 Az elutasítás különösen rosszul érinti a 72 éves Jacques Chirac államfőt, aki igen nagy erőfeszítéseket tett az elfogadás érdekében és az eredmény jelentősen meggyengíti pozícióit mind a franciaországi, mind a nemzetközi színtéren. Az államfő kezdeményezte ugyanis a népszavazást, holott lehetőség volt a parlament által történő ratifikálásra is. Franciaország "az unióban marad" és "továbbra teljes egészében fenntartja a helyét", de az elutasítás "nehéz körülményeket teremtett ahhoz, hogy megvédelmezze az érdekeit Európában" - mondta vasárnap este Jacques Chirac, aki sejtetni engedte, hogy a napokban leváltja népszerűtlen kormányfőjét, Jean-Pierre Raffarint. Jobboldali és baloldali erők egyaránt az elnök távozását követelték vasárnap este, de Jacques Chirac már előzőleg kizárta ezt a lépést.

 Nicolas Sarkozy, a kormányzó Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnöke mély és gyors változásokra szólított fel. Sarkozy, akit sokan Franciaország leendő elnökének tekintenek, párthíveihez intézett beszédében kijelentette: a szavazás megmutatta, hogy "nagyszabású fordulatra" van szükség Chirac elnök politikájában.

 Az EU-alkotmány csak akkor léphet életbe, ha az uniós tagországok mindegyike elfogadja azt. A huszonöt ország közül 15 bocsátotta népszavazásra az alkotmányt. A többiek, akár csak Hollandia a jövő szerdán megkérdezik ugyan polgáraikat, de a nem ügydöntő népszavazáson. Eddig az EU kilenc tagállama ratifikálta az alkotmányos szerződést. A huszonöt tagállamnak 2006 októberéig kell ratifikálnia az alkotmányt annak érdekében, hogy hatályba léphessen.
 

EU

  1. Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva

     Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva, az uniós roamingdíj hatósági árcsökkenésének hatására. Az EU-ban működő mobilszolgáltatók mától maximum nettó 0,35 eurót számlázhatnak hívásindítás, és 0,11 eurót a hívásfogadás után az uniós tagországokban, és ugyanennyibe, vagyis 0,11 euróba kerül az SMS-küldés is.

    2011.07.01.
  2. Szerdától eltűnik a 75 wattos hagyományos izzó

     Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően. Az EU tavaly kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva. Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szeptember 1-jétől a 75 wattosokon a sor.

    2010.08.30.
  3. Egy új felmérés szerint az európaiak nehezen jönnek ki fizetésükből

     Minden hatodik európai állandó nehézségekkel küzd a háztartási számlák kifizetésekor, és az uniós polgárok háromnegyede úgy gondolja, hogy országukban az előző évben nőtt a szegénység. Ezek a legújabb, a válság társadalmi hatásairól végzett Eurobarométer felmérés legfontosabb eredményei, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság. 

    2010.06.22.
  4. Az uniós polgárok kevesebb, mint fele sportol rendszeresen

     Az uniós polgárok 40%-a legalább hetente egyszer sportol és 65%-uk végez valamiféle testmozgást. Mindazonáltal 25%-uk csaknem teljesen inaktív – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett, a sportról és a fizikai aktivitásról végzett különleges Eurobarométer-felmérésből. A németek 61%-a, az osztrákoknak pedig 57%-a tagja valamilyen sportklubnak vagy fizikai aktivitást is magában foglaló egyéb klubnak. Ez az arány Magyarországon 8%.

    2010.04.09.