Megduplázódott a kifizetések összege az uniós pályázatoknál

A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjainak pályázatain 2004 és 2006 között elérhető, összesen mintegy 677 milliárd forint fejlesztési forrás 72 százaléka már gazdára talált. A 9 ezer 435 nyertes projektnek ennyit – vagyis 488 milliárd forintot – ítéltek oda július végéig az operatív programok irányító hatóságai. Ez az összeg – a pályázók saját forrásával együtt – 704 milliárd forint értékű fejlesztést tesz lehetővé az ország 1628 településén.

2005.08.08. 13:32 |

 A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjainak pályázatain 2004 és 2006 között elérhető, összesen mintegy 677 milliárd forint fejlesztési forrás 72 százaléka már gazdára talált. A 9 ezer 435 nyertes projektnek ennyit – vagyis 488 milliárd forintot – ítéltek oda július végéig az operatív programok irányító hatóságai. Ez az összeg – a pályázók saját forrásával együtt – 704 milliárd forint értékű fejlesztést tesz lehetővé az ország 1628 településén.

A július végi adatok szerint 22 ezer 894 projekthez igényeltek támogatást eddig az öt operatív program pályázatain. A pályázói aktivitását jelzi, hogy a rendelkezésre álló, hároméves keretnél 78 százalékkal több támogatásra nyújtottak be eddig pályázatot. A beérkezett pályázatok közül 17 ezer 857 esetben már döntés született, több mint 4 ezer projekt elbírálás alatt áll, és az intézményrendszer megfeszített munkájának köszönhetően ma már nem éri el a 900-at sem azoknak a beadott pályázatoknak a száma, amelyek még feldolgozás előtt állnak.


A nyári időszak ellenére is rendkívül aktív a munka a strukturális alapok forrásainak felhasználásáért felelős intézményeknél: 2005. júliusában kötötték a legtöbb szerződést és teljesítették a legtöbb kifizetést Magyarországon. A szerződéses állomány majdnem 50 milliárd, a kifizetett támogatások összege pedig mintegy 7 milliárd forinttal nőtt az előző hónaphoz képest. Így július végére 6 ezer 505 nyertes pályázó már rendelkezett támogatási szerződéssel, a tényleges kifizetések – vagyis a pályázóknak átutalt fejlesztési források – összege pedig az elmúlt két hónap alatt teljesített, több mint 14 milliárd forinttal immár elérte a 28 milliárd forintot. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy 353 település 1185 nyertes pályázójának már érkezett európai uniós fejlesztési forrás a bankszámlájára.


 

EU

  1. Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva

     Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva, az uniós roamingdíj hatósági árcsökkenésének hatására. Az EU-ban működő mobilszolgáltatók mától maximum nettó 0,35 eurót számlázhatnak hívásindítás, és 0,11 eurót a hívásfogadás után az uniós tagországokban, és ugyanennyibe, vagyis 0,11 euróba kerül az SMS-küldés is.

    2011.07.01.
  2. Szerdától eltűnik a 75 wattos hagyományos izzó

     Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően. Az EU tavaly kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva. Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szeptember 1-jétől a 75 wattosokon a sor.

    2010.08.30.
  3. Egy új felmérés szerint az európaiak nehezen jönnek ki fizetésükből

     Minden hatodik európai állandó nehézségekkel küzd a háztartási számlák kifizetésekor, és az uniós polgárok háromnegyede úgy gondolja, hogy országukban az előző évben nőtt a szegénység. Ezek a legújabb, a válság társadalmi hatásairól végzett Eurobarométer felmérés legfontosabb eredményei, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság. 

    2010.06.22.
  4. Az uniós polgárok kevesebb, mint fele sportol rendszeresen

     Az uniós polgárok 40%-a legalább hetente egyszer sportol és 65%-uk végez valamiféle testmozgást. Mindazonáltal 25%-uk csaknem teljesen inaktív – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett, a sportról és a fizikai aktivitásról végzett különleges Eurobarométer-felmérésből. A németek 61%-a, az osztrákoknak pedig 57%-a tagja valamilyen sportklubnak vagy fizikai aktivitást is magában foglaló egyéb klubnak. Ez az arány Magyarországon 8%.

    2010.04.09.