-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Megjelent a rendelet a kijárási korlátozások további enyhítéséről
A vendéglátó üzletekre vonatkozó védelmi intézkedések:
Ezek belső (zárt) részében – így különösen az étteremben, a kávézóban, a cukrászdában, a büfében, a presszóban – a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása az alábbiak szerint – megengedett:
- az ott dolgozók – a vendégek által látogatható területen – kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni, és a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező.
- A szabadtéren lévő játszótér nyitva tarthat és látogatható.
- A szálláshelyek fogadhatnak vendéget, és a vendégek számára az ott-tartózkodás megengedett. Az itteni vendéglátó helyiségekre a vendéglátó üzletekre vonatkozó szabályok irányadóak.
A családi rendezvényekre vonatkozó védelmi intézkedések:
- 2020. június 1. napjától a temetést, valamint a házasságkötést követő családi rendezvény megtartható, ha a résztvevők száma nem haladja meg a 200 főt. Közben a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező.
Ugyanekkortól a házasságkötés és a házasságkötést követő családi rendezvény vendéglátó üzletben, valamint szálláshelyen is megtartható, és azon zenés szolgáltatás biztosítható.
- A rendelet tartalmazza még, hogy a települési önkormányzat polgármestere – mint a helyi önkormányzat képviselő-testülete hatáskörének gyakorlója, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján –, hogy a vendéglátóhelyek közterület-használatának elősegítésére, akár a rendelkezésre bocsájtott közterületek méretének növelésével, intézkedést tegyen.
Az újabb enyhítő intézkedések május 18-án, hétfőn lépnek hatályba.