Megkezdődtek a határon túli irodalom napjai Székesfehérváron

A határon túli magyar irodalom napjai címmel kétnapos rendezvénysorozat kezdődött hétfőn Székesfehérváron. A Szent István Művelődési Ház, a Vörösmarty Társaság és a Magyar Írószövetség Közép-dunántúli csoportja által kilencedik alkalommal megszervezett rendezvényen a Kárpát-medencében alkotó írók, költők mellett Simándi Ágnes költő személyében az idén először kanadai vendéget is köszönthettek a résztvevők között.
2009.10.05. 16:08 |

Bobory Zoltán, a találkozónak otthont adó művelődési ház igazgatója, a program szervezője hangsúlyozta: a találkozó résztvevői hazaérkeznek Székesfehérvárra, hiszen többségük valamennyi, vagy csaknem valamennyi eddigi rendezvényen jelen volt. A rendezvény résztvevőit Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte.
 
Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke szintén üdvözölte a határokon túlról érkezett, valamint a programokon részt vevő hazai irodalmárokat. Hangsúlyozta: a székesfehérvárihoz hasonló rendezvények nemcsak a környező országok irodalmának és irodalmi alkotóinak megismerését segítik, hanem a nagy segítséget adnak magyar nyelv megőrzéséhez. A rendezvényen előadások hangzanak el egyebek között Kós Károlyról és Fábry Zoltánról, a magyarkanizsai irótáborról, Dunaszerdahely irodalmi életéről, a lengyel líra őrtüzeiről és szigeteiről, a CSEMADOk hatvan évéről, valamint a muravidéki kisebbségekről.
 
Az előadásokat jövőre antológiában jelentetik meg. A találkozó első napján átadták a Székesfehérváron megjelenő Vár című irodalmi folyóirat díját; az elismerést az idén a a kárpátaljai Mezőváriban élő és alkotó Vári Fábián költő nyerte. A tanárként a beregszászi magyar tanárképző főiskolán oktató irodalmárnak eddig négy verseskötete jelent meg, rendszeresen publikál a magyar - köztük székesfehérvári - irodalmi folyóiratokban is. A rendezvénysorozat résztvevői kedden bekapcsolódnak az aradi vértanúkra emlékező ünnepségbe.