Megosztott helyezések a #maradjotthonFehérvár kihívás első hetében

Lezárult a #maradjotthonFehérvár online kihívás első pályázata: „A baloldali hölgy a nővérem, még két sógorom is a Fejér Megyei Szent György Kórházban dolgoznak. Én miattuk maradok itthon!” – a győztes kép és a hozzá tartozó szöveg a kihívás mottójának is fantasztikus.
2020.03.29. 19:18 |
Megosztott helyezések a #maradjotthonFehérvár kihívás első hetében

Az eheti kreatív és szívhez szóló 62 pályázat egyébként nagy fejtörést okozott a zsűrinek, fantasztikus pályamunkák érkeztek. Végül mind az első, mind a második, mind a harmadik helyen ketten-ketten végeztek. Az eredményhirdetéssel egyidőben fény derült a második kör témájára is, ami ezúttal az digitális, otthoni oktatás lesz, a tanárok, a diákok vagy akár a szülők szemszögéből. 

Több mint hatvan pályázat érkezett a #maradjotthonFehérvár online kihívás első heti témájára. A kreatív és szívmelengető üzeneteket látva nehéz döntés előtt állt már most a zsűri: Sohonyai Edit író, dr. Busics György tanár és Tóth Dániel György, alias Pixa éppen ezért úgy határoztak, hogy az első héten megosztott helyezéseket osztanak ki. 

Döntésük értelmében első helyen végzett Molnár Piroska és Németh Gábor, második lett Kovács Julika és Kiss Vanda Anna, a harmadik helyen pedig Sajni Gabriella – Baffi Istvánné Gabriella közös pályázata mellett Papp László osztozik. 

A nyertesek válasz e-mailben kapnak tájékoztatást helyezésükről, míg a díjátadásokra később kerül majd sor.

Az új témára ezúttal is pénteken, azaz április 3-án éjfélig várják a pályázatokat. Százezren, otthon, egy csapatban! #maradjonotthonFehérvár

A nyerteseknek dr. Cser-Palkovics András gratulált Facebook-oldalán, valamint posztjában kihirdette a következő hét témáját is, ami a digitális, otthoni oktatás lesz akár tanár, akár diák, akár szülői szemszögből. Ahogy írta, az se csüggedjen, aki ezen a héten nem nyert, hiszen a veszélyhelyzet elhárultáig, hétről-hétre újabb témával jelentkezik majd, amelyre szintén várja az ötletes, vicces, szívhez szóló tartalmakat a maradjotthon@szekesfehervar. hu címre. 

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.